Kötetünk annak az „állapotnak” az elemzésére vállalkozik, amelyben a modern színháztudomány egyik legmeghatározóbb diszciplínája, a színházszemiotika kényszerül „önkritikára”. Középpontjában napjaink egyik legsokoldalúbb teatrológusának, Erika Fischer-Lichtének a munkássága áll.

Martin Esslin összegző munkájával hiánypótló kötethez jut a magyar olvasó. A könyv arra vállalkozik, hogy sorra vegye azokat a maradandónak bizonyult meglátásokat, amelyek immár kiállták az idő próbáját, s a színházi jelenség értelmezésének elengedhetetlen szempontjaivá váltak.

Ez a könyv az elmúlt évek meghatározó hazai előadásaival foglalkozik. Olyan befogadói magatartás körvonalazására vállalkozik, amely tényleges élményként tudja megszólaltatni a közvélemény szerint botrányosnak, undorítónak, illetve unalmasnak tartott, ám a mindmáig meghatározó realista hagyománnyal érdemben és következetesen vitatkozó rendezéseket.

Lenkei Júlia könyve elsőként foglalja össze a magyar mozgásművészet hőskorának, a klasszikus magyar avantgárd korszakában induló mozdulatművészeti iskoláknak a történetét, valamint függelékben közli az egyik legendás mozdulatművész, táncpedagógus, Hirschberg Erzsébet még kiadatlan önéletrajzi írását.

Kékesi Kun Árpád monográfiája a rendezői színház legfontosabb jelenségeinek áttekintésére vállalkozik. Nem pályaképeket rajzol meg, hanem a rendezésnek azokat a formációit emeli ki, amelyek a hatástörténet szempontjából megkerülhetetlen színházi alkotókhoz kapcsolódnak.

Ennek a könyvnek az a célja, hogy egységében szemléltessen egy folyamatot: az emberiség színjátékos tevékenységének a történetét.

Oktatási segédanyag ez a könyv, azaz háttérinformációkat és alapinformációkat tartalmaz azzal a céllal, hogy az olvasó továbbgondolhassa mindazt, amit a rendezésről, a rendező munkájáról eddig tudott.

Bárdos Artúr 1882. április 2-án Budapesten született. Jogot végzett, újságíróként kezdte pályáját. 1908-tól Berlinben Max Reinhardt asszisztense, majd Hamburgban és Lipcsében rendező és dramaturg volt...

Évtizedek óta nincs közöttünk, de bármikor szóba kerül, az első mondat minden esetben a fantasztikus, varázslatos hangjáról szól. Mindannyian úgy emlékszünk Domján Editre, hogy szinte halljuk csipkés kacagását...