A kommunikatív etika

E tanulmánykötetben Jürgen Habermas kommunikatív, illetve diszkurzusetikájának legfontosabb írásai olvashatók. Az utóbbi néhány évben végre megjelenhetett Habermas elméletalkotó munkásságának néhány fontos dokumentuma, de egészen különleges figyelmet érdemlő politikai-etikai írásai magyarul e kötetben válnak először hozzáférhetővé...

A kommunikatív etika alapelve kimondja, hogy csak azok a normák méltóak az intézményesítésre (vagy arra, hogy tényszerű fennállásukat elfogadjuk), amelyek „érvényességi köre általános elismerést válthat ki...” Az egyetemesítés alapelve ugyanis arra szolgál, hogy mindazokat a normákat, amelyek partikuláris, tehát nem általánosítható érdekeket testesítenek meg, mint nem-konszenzusképeseket kizárjuk a végső döntés alternatívái közül...
Az univerzális pragmatika bizonyítani igyekezett azt a tételt, miszerint a cselekvési normák igazolására vonatkozó kérdés megegyezik azzal a kérdéssel, hogy: „miképpen lehet érvek segítségével igazolni a cselekvési normákkal összefonódó érvényességi igényt?” ... a gyakorlati-erkölcsi kérdések éppúgy „igazságra képesek”, azaz érvelő vitában mérlegelhetők, mint az elméleti problémák. Természetesen más az érvelés szerkezete az igazság- és megint más a helyesség igények megokolásakor. „A kijelentések igazságának mércéje: egy felfogáshoz való egyetemes hozzájárulás lehetősége, míg egy ajánlat és/vagy figyelmeztetés helyességének mércéje: egy felfogás tekintetében való egyetemes egyetértés lehetősége.” A gyakorlati vita akkor veszi kezdetét, amikor az ajánlásként beterjesztett normák tekintetében nézetkülönbségek alakulnak ki, és a cselekvő személyek megállapodnak abban, hogy a fennálló problémák ellenére megkísérlik kommunikatívan összehangolni cselekvéseiket. A vita során megegyezésre kell jutni ártól, hogy a normák (a javasolt eljárás szabályainak) érvényessége igazolható-e.

Új Mandátum Könyvkiadó, 2001.

Írta: Jürgen Habermas

Fordította: Felkai Gábor