Leírás
Ezt a sorozatot történelemtanároknak és középiskolás diákoknak ajánljuk. A kötelező történelem-tananyagon túl napjaink nemzetközi eseményeinek megértéséhez kapnak tartalmas háttérinformációkat az érdeklődő olvasók. A neves szakértő szerzők olyan témaköröket vesznek sorra, melyekről naponta szól az írott és elektronikus sajtó. Korunk jelentős társadalmi és politikai konfliktusait, a jelenben zajló eseményeket azonban nem érthetjük meg igazán, ha nem ismerjük azok történelmi előzményeit, hátterét. A kötet ehhez nyújt segítséget. A kronologikus rendben, könnyen érthető módon tárgyalt ismeretek között írásos forrásrészletek, a szövegek mellett térképek, korabeli ábrázolások, rekonstrukciós képek, fényképek is helyet kapnak. A problémákat felvető kérdések, az önálló következtetések megfogalmazására alkalmas és könyvtári búvárkodásra serkentő feladatok mind a mélyebb összefüggések felfedezését szolgálják.
Calibra Kiadó, 1997.
Élő történelem-sorozat
CAE 165
Írta: Gazdik Gyula – Lugossy Győző
Alkotó szerkesztő: Kojanitz László
Paraméterek
Sorozat | Élő történelem |
Szerző | Gazdik Gyula – Lugossy Győző |
Cím | A közel-keleti válság |
Kiadó | Calibra Kiadó |
Kiadás éve | 1997 |
Terjedelem | 72 oldal |
Formátum | B/5, irkafűzött |
ISBN | 963 686 404 7 |
Tartalom
Bevezető
Nagyhatalmi törekvések a térség feletti ellenőrzés megszerzéséért
Az angol-francia versengés
Az amerikai-szovjet versengés
A közel-keleti szénhidrogénkincs stratégiai jelentősége
A térség vallás- és kultúrtörténeti szerepe
A régió társadalmainak emancipációs küzdelmei és mozgalmai
Modernizációs törekvések és a pánarab nacionalizmusok kialakulása
Az iszlám fundamentalizmus
Az arab államok egymástól eltérő politikai berendezkedése
Az arab-izraeli konfliktus
Az ellentétek gyökerei
A nemzeti integráció sajátosságai Izraelben
A PFSZ színrelépése
Út Camp Davidhez és a folytatás
Fordulópont az arab-izraeli konfliktusban
A madridi folyamat
A megbékélés ellenzői
A rendezési folyamat további eredményei
Multilaterális tárgyalások
Eseménytörténeti áttekintés
Kislexikon
Ajánlott irodalom