A nyomornegyedek családjai

Ez a könyv egy családterápiás kutatásból nőtt ki, amit a Wiltwyck Fiúiskolában folytattunk. A programot Salvador Minuchin irányította, Edgar Auerswald és Charles H. King segítségével, a National Institute of Mental Health anyagi támogatásával. Azokat a szétesett, szegény családokat akartuk tanulmányozni, amelyek nevelhetetlen (bűnöző) gyerekeket „termeltek ki” magukból, és kidolgozni hosszú távú terápiás segítésük módszereit. Hét terapeuta vett részt a kutatásban; három pszichiáter (Salvador Minuchin, Edgar Auerswald és Robert Stuckey), két szociális munkás (Charles H. King és Clara Rabinowitz), valamint két pszichológus (Braulio Montalvo és Saul Pavlin). A csapatunk többségének sok éves tapasztalata volt az ilyen családokkal, illetve javítóintézetbe küldött kamasz gyerekeikkel. Mivel a vizsgált családok részben portorikóiak voltak, a kutatók részéről fontos volt a spanyolul tudás (többen is folyékonyan beszélték a nyelvet), illetve a Puerto Rico-i kultúra ismerete; az egyik szociális munkás pedig New York-i születésű fekete volt. Így a csoportunk jobban értette ezeknek a családoknak a kulturális hátterét, mint a legtöbb (fehér amerikai) pszichoterapeuta. A Salvador Minuchin által vezetett kutatócsoporthoz, miután az anyaggyűjtés befejeződött, csatlakozott még Shirley Elbert, Bernice L. Rosman, Bernard G. Guerney Jr. és Florence Schumer. Az adminisztrációs teendőket Louis Kerdman végezte, valamint a kontrollcsoport családjait is ő interjúvolta. A terápiás beavatkozások java részét az interjú-szakasz után gondoltuk ki; ehhez a legépelt interjúk olvasása adott támpontokat, egyben megmutatva korábbi eszköztárunk hiányosságait. Világos lett, hogy új megközelítéseket kellett kifejlesztenünk, amiket a Wiltwyck-beli munka során és azután a Philadelphia Child Guidance Clinicben teszteltünk. Könyvünk szerkezete tükrözi ezt a folyamatot. Részint szorosan követi a kutatás klinikai fázisában alakuló gondolkodásunkat, a kezdeti hipotézisek továbbfejlesztését. Az 1. fejezetben tárgyaljuk a módszertani kérdéseket; a 3. és 4. fejezet tartalmazza az adott klinikai üléseken elhangzottakat; a 7. fejezet és a függelékek az alkalmazott pszichológiai eszközöket és az adatok számszerű elemzését. Az 5., 6. és 8. fejezet anyaga a továbbfejlesztett gondolkodásunkat tükrözi.

A könyv egy hosszú kutatást foglal össze, de nem a kutatási adatok felől, hanem a folyamat során alakított családterápiás módszertanon keresztül. A programban olyan családok vettek részt, ahol egy vagy több gyermek javítóintézetbe került valamilyen antiszociális viselkedés, bűncselekmény miatt. Korábban ezekkel a gyerekekkel a szokásos megközelítések nem voltak használhatóak, az intenzív, egyénre szabott kezelések nem vezettek eredményre. A családi légkört tekintve megkérdőjeleződött, hogy ezek a családok milyen módon segítik a gyerekeiket beilleszkedni a társadalomba – és a családokat célzó segítő beavatkozások is abból indultak ki, hogy nem képesek jól megküzdeni az őket érő kihívásokkal. Minuchin és társai úgy gondolták, hogy a kudarcok oka a családok kultúrájának nem-ismerete, kölcsönhatásaik figyelmen kívül hagyása.

Elszegényedett, halmozottan hátrányos, instabil családok, főleg feketék és Puerto Rico-iak, rossz lakhatási körülmények között. A közös pont a kemény harc a túlélésért. Gyakran több intézménnyel is változó mélységű kapcsolatban állnak, kliensként, de kimaradva a társadalom fő áramából. Komolyan igénybe veszik a közösség erőforrásait, de nem tudják megszüntetni a problémák újratermelődését. A könyvben családterápiás beavatkozásokról olvashatunk, sok-sok példával alátámasztva.

Animula Kiadó, 2022.

Írta: Salvador Minuchin – Braulio Montalvo – Bernard G. Guerney – Bernice L. Rosman – Florence Schumer