Badenian decapods of Hungary

Megjelent a GeoLitera-sorozat legújabb kötete, az angol nyelvű könyv címe: Badenian decapods of Hungary, szerzői: Mgr. Matúš Hyžný, PhD (Comenius University in Bratislava) és Dulai Alfréd PhD, a Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának igazgatója.

Magyarország a fosszilis tízlábú rákok (Decapoda) kutatása területén nagyhatalomnak számít, elsősorban Lőrenthey Imre és Müller Pál munkásságának köszönhetően. Lőrenthey anyagának egy része is a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményét gyarapítja, de még ennél is jelentősebb, hogy Müller Pál a Múzeum gondozására bízta teljes Decapoda gyűjteményét, ami a leggazdagabb kainozoós anyagok közé tartozik egész Európában. A gyűjtemény legnagyobb részét alkotó magyarországi középső miocén (badeni) tízlábú rákokat ismerteti a gazdagon illusztrált Badenian decapods of Hungary című könyv.

A bevezetés és Müller Pál életútjának bemutatása után röviden összefoglaljuk az egykor a Kárpát-medence területét hullámzó Középső-Paratethys nevű tenger történetét, illetve a badeni korszak legfontosabb jellemzőit. Egy terjedelmesebb fejezet foglalkozik a tízlábú rákmaradványokat tartalmazó magyarországi lelőhelyekkel. A legjelentősebb, és legváltozatosabb anyagot szolgáltató lelőhelyeknél egy-egy fotótáblán ismertetjük a jellemző Decapoda együttest. A tízlábú rákok felépítését és osztályozását ismertető rövid fejezet után következik a terjedelmesebb rendszertani rész. Müller Pál kitartó gyűjtése eredményeképpen egy híján száz különböző rákfaj került elő a magyarországi badeni lelőhelyekről. A részletes leírások és elterjedési adatok mellett mind a 99 fajt a rendelkezésre álló anyag függvényében fotókon is bemutatjuk, a Magyarországról leírt fajok esetében külön kiemelve a típuspéldányokat. A tízlábú rákoknak van ugyan fosszilizációra alkalmas meszes váza, de az nagyon vékony és törékeny, így az esetek többségében a tengervíz hullámzása könnyen összetöri az elpusztult állatok vázát. Ennek köszönhetően nagyon ritka, hogy a teljes váz egyben megőrződjön. A magyarországi miocén lelőhelyekre is az jellemző, hogy szinte kivétel nélkül csak hátpajzs (carapax) vagy az „ollók” töredékei kerülnek elő (általában ezek meszesednek el legjobban). Éppen a töredékes megtartási állapot miatt a fajok többségénél bemutatjuk az adott faj, vagy egy nagyon közeli rokonának a ma élő képviselőjét is, hogy a töredékes fosszíliák ellenére is könnyebben el tudjuk képzelni, hogy is nézett ki az egykori Középső-Paratethysben élt faj. A Decapodákkal foglalkozó specialisták mellett gondoltunk az érdeklődő magángyűjtőkre, a terepen dolgozó geológusokra és a természetkedvelő turistákra is, akik összefuthatnak a különböző tízlábú rák fosszíliákkal. Ezért a rendszertani leírások előtt található egy határozókulcs, melynek segítségével a laikusok is sikerrel meghatározhatják a leleteiket. Mivel a hátpajzs és az ollótöredékek többnyire egymástól függetlenül kerülnek elő, ezért külön határozókulcs segíti a carapax és az ollótöredékek meghatározását. Amennyiben a határozókulcs segítségével nem jutottunk el a végső fajmeghatározáshoz, de már sikerült leszűkíteni a lehetőségeket, akkor az adott csoportok fotótábláin folytathatjuk a keresést a rendszertani fejezeten belül. Müller Pál Decapoda anyaga eddig is az Őslénytani és Földtani Tár legismertebb és leglátogatottabb gyűjteményei közé tartozott. Reményeink szerint a gazdag badeni anyag revíziója, a típuspéldányok újra fotózása és a még publikálatlan példányok feldolgozása tovább növeli Müller Pál, a magyarországi miocén Decapoda fauna és a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárának jó hírét mind a szakemberek, mind a laikus érdeklődők körében.

GeoLitera–sorozat

Írta: Matúš Hyžný – Alfréd Dulai

Sorozatszerkesztő: Pál-Molnár Elemér