Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Bolondos királyság, királyi bolondság

Paraméterek

Sorozat Színházi Füzetek
Szerző Keleti István
Cím Bolondos királyság, királyi bolondság
Alcím Színpadi játékok gyermekszínjátszóknak
Kiadó Marczibányi Téri Művelődési Központ
Kiadás éve 1993
Terjedelem 114 oldal
Formátum A/4, ragasztókötött
ISBN 963 8457 00 7
Ár:
1.120 Ft
784 Ft
Kedvezmény: 30%

Az egyaránt nagy hagyományú gyermek- illetve diákszínjátszás néhány kipróbált művét fogja egybe ez a kötet. A művek bizonyos értelemben mind „másodlagosak”, vagyis egy más műfajból átemelt dramatizálások, akár népmesefeldolgozásról, akár verses vagy epikus művek színpadi adaptációjáról van szó.

Leírás

Az egyaránt nagy hagyományú gyermek- illetve diákszínjátszás néhány kipróbált művét fogja egybe ez a kis kötet, válogatást egy pályázat anyagából, amelyet a Marczibányi Téri Művelődési Központ írt ki. Annak idején a felhívásra sokan jelentkeztek. A bíráló bizottságnak feltűnt: csupa olyan szövegpéldányt kapott kézhez, melyen húzások, törlések, átragasztott sorok árulkodtak arról, hogy a pályamunkák igazi iskolai előadásokon megméretett anyagok, nem íróasztalfióknak, nem pusztán egy zsűrinek felmutatandó holt próbálkozások.
A művek bizonyos értelemben mind „másodlagosak”, vagyis egy más műfajból átemelt dramatizálások, akár népmesefeldolgozásról, akár verses vagy epikus művek színpadi adaptációjáról van szó. Nálunk, amatőröknél ez természetes. Sőt, kívánatos jelenség. Hivatásos területen gyakran sopánkodnak, ha így áll a helyzet. Pedig hát a nagy klasszikus „profi” színház is gyakran élt az átültetés műtétjével, legfeljebb nem olyan köztudott ez róla. Shakespeare ismert krónikákból szőtte királydrámáit, a nagy görög drámaköltők pedig nem tagadták, amit egyikük úgy fogalmazott: művei „csak morzsák Homérosz asztaláról”, vagyis nagy epikus művek részleteit „drámásítják”.
Az ifjúsági művészetek terén, e klasszikus idők óta nem csak a más forrásból kölcsönző szokás él és virágzik, hanem az alkotói demokratizmus is igen kiterjedt, azaz sok a többé-kevésbé kollektív alkotás; a diákok nem egyszerűen végrehajtók, betanított szereplők, hanem – főleg az élvonalbeli csoportoknál – ötletgyárosok, partnerek, „társszerzők” a részletes kidolgozásban. Friss hangjuk, merész vidámságuk jól kihallható azokból a művekből, melyeket végül is egy-egy képzett, rátermett pedagógus, fegyelmezett szerkesztő öntött formába és állított színpadra. Jellegzetes gyermek-, diákszínjátszó alapművek a mesék. A népmesék és a műmesék egyaránt bizonyos elidegenítéssel válnak színpadi adaptáció anyagává. Az igazi mesékben mindig több rejlik, mint a felszínen érzékelhető „sztori”, és e többlettől a diák nem akar meghatódni – ugyanis ez morális vagy filozofikus többlet –, ezért a kivitelezésben jelenik meg a távolságtartás. Hasonló átformáló stílusválasztás történik a klasszikusokkal. Jó példa erre válogatásunk Toldija: a mű szövegét teljes tisztelet illeti, ezért a játékmód hordozza az elidegenítés eszközeit. A stilizáló (jelzéses) karakteres, művészien túlzó játék, a vázlatosan bemutatott helyszín és a korántsem teljes illúziót megcélzó jelmez mind a szerzők gyakorlati tapasztalatairól árulkodnak, és nagy könnyebbség az utánjátszó együtteseknek.
A játékmódot nem csak a megszólaló textus, hanem a rendezői instrukciók is megfogalmazzák. Ezekkel a színpadra állítók bőségesen élnek, hiszen a gyakran akár túlbeszélt instrukciók nélkül nem tűnne az olvasó lelki szemei elé az ajánlott játékmód. Ahol azonban a játékleírás olyannyira egyedi, hogy feltételezi az adott konkrét csoport, konkrét személyek egyszeri varázsát, ott nagyon szűkre fogtuk, vagy esetleg el is hagytuk az instrukciókat, teret engedve azok képzelőerejének, akik majd kötetünk nyomán, saját együttesükkel valósítják meg az itt közölt anyagokat. A hagyományos nép- és műmesék mellett gyakran találkozunk olyan nagy formátumú irodalmi anyagoknak (illetőleg ezek részleteinek) színpadi változataival, mint például Tolkien műve vagy a Szabagácsok című játék. Mindkettő más, sajátos színrevitelt igényel, amit a rendezői instrukciók világosan megjelölnek.
A csoportok és a játszás alkalmainak különbözősége jut kifejezésre a művek változatos terjedelmében, valamint az igényelt játékapparátusban, ide értve a szerepek, illetve a szereplők számát. Akik egy-másfél órás, egész osztályt foglalkoztató művet keresnek, éppúgy találnak anyagot összeállításunkban, mint a szerény, netán kezdő, vagy csak valamilyen „osztálybulira” készülés okán rövid, néhány szereplős darabocskát kívánók. Az ilyen rövid, tömör anyagokkal is nagyon szabadon bánhatnak válogatásunk felhasználói, hiszen például narrátorokból, kikiáltókból, udvari népből több is, kevesebb is lehet a javasolt szereplőknél. A gyermekszínjátszás, a diákszínjátszás rugalmas, mozgékony.
 
Sorozatszerkesztő: Kaposi László

Tartalom

Bevezető (Keleti István)
Várhidi Attila: Toldi (zenés sulikomédia)
Petkó Jenő: Egyszervani komédiák
Az egyszervani király kenyere
Három kívánság
A kisködmön
Várhidi Attila: A rátóti csikótojás
Tóth Zoltán: Bolondos királyság, királyi bolondság (improvizatív mesejáték kisebb-nagyobb gyermekszínjátszók részére)
Adorján Viktor: Az utolsó mese
Petkó Jenő: Záporpróba (egynyári jelenetek kiskamaszoknak)
Trencsényi Katalin: A sonkádi Egyed gazda (Tolkien meséje nyomán)
Kamarás István: Lényecske felfedezi saját magát
Bajna Erzsébet: Julika
Adorján Viktor: Szabagácsok (zenés mesejáték)