Etnikum és educatio

A második világháború után – mivel a közép- és délkelet-európai államhatárok gyökeresen nem módosultak – a kisebbségi problematika, a nemzetiségi kérdés továbbra is változatlanul megmaradt, sőt egyre akutabbá vált. A békeszerződések, ellentétben az első világháborút lezáró békékkel, a nemzetiségi, kisebbségi kérdést azon kormányok belügyének tekintették, amely államok keretében a kisebbség élt. A nemzetiségi jogok nemzetközi jogi szabályozásának az elmulasztása azt eredményezte, hogy a nemzeti kisebbségeket „anyanemzetüktől”, illetve az „anyanemzetet” a saját – esetleg több más állam területén élő nemzeti kisebbségétől immár nem csak a területi, de a nemzetközi jogi státus is elválasztotta. A nemzeti kisebbségek politikai, gazdasági, kulturális és jogi helyzetének alakulása – tulajdonképpen tértől és időtől, illetve létszámtól és etnikai összetételtől függetlenül – a politikai demokrácia egyik mércéjévé és fokmérőjévé vált.

Az elsősorban levéltári kutatásokra és jogforrásokra támaszkodó, Etnikum és educatio című kismonográfia középpontjában két kérdéskör, a magyarországi nemzeti kisebbségek létszámának és etnikai összetételének változása, valamint a nemzetiségi oktatási rendszer bemutatása és elemzése húzódik. A kismonográfiához tartozó dokumentumok alapvetően kronológiai sorrendben közlik a nemzetiségi oktatásra vonatkozó, eddig még nem, vagy csak részben publikált jogforrásokat és a nemzetiségi anyanyelvi tanterveket.

Írta: Föglein Gizella