Háttér Kiadó
A könyvnek nem célja, hogy állást foglaljon a hazugság jogosságáról, csupán arra vállalkozik, hogy a kísérleti szociálpszichológia eredményei segítségével bemutassa ezt a megkerülhetetlen jelenséget.
A kötet kézikönyvként szolgálhat minden szakember munkájához, aki hivatása révén foglalkozik az emberi kapcsolatokkal, és eredményesen, felelősen kíván segíteni a hozzá fordulóknak a kívánt változások elérésében.
A könyv nem csak a pszichológiával és kommunikációval hivatásszerűen foglalkozók számára nélkülözhetetlen, de haszonnal forgathatják pedagógusok, szülők és bárki más is, akit érdekel, hogyan értjük meg egymást.
Az intim párkapcsolat életünk egyik legfontosabb területe. Szakértők szerint azonban szexuális kultúránk mégis sok kívánnivalót hagy maga után – és ugyanez mondható a nemek közéleti viszonyára is...
Művészet-e a szeretet, vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés „beleesik”? Ez a könyvecske – noha az emberek többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja – az előbbi felvetésen alapul: a szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk.
Az olvasó megismerkedhet a tranzakció-elemzés alapjaival és jó néhány olyan gondolattal, melyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak.
Milyen valójában az élet a rácsok mögött Magyarországon? Fiáth Titanilla könyvében saját börtönpszichológusi munkája alapján a börtön belső világát mutatja be...
A könyv a szexuális visszaélések és a nemi erőszak előjeleit és megakadályozásának módszereit ismerteti, beleértve az ismerősök és családtagok által elkövetett cselekményeket is, hiszen – a közhiedelemmel ellentétben – a gyerekek és a kamaszok elleni szexuális erőszak leggyakoribb elkövetői nem az idegenek.
Eric Berne, az 1970-ben elhunyt amerikai pszichiáter ezt a könyvét segédkönyvnek szánta szakemberek számára. Meglepetéssel tapasztalta, hogy a kötet rövid idő alatt laikusok körében is bestsellerré vált, s ma már minden idők egyik legnépszerűbb pszichológiai tárgyú munkája.
Meghatározza-e az IQ-nk a sorsunkat? Korántsem annyira, mint hinnénk. A kötet bemutatja, mely tényezőkön múlik, ha magas IQ-val bíró emberek csúfos kudarcot vallanak, a szerényebb adottságúak ezzel szemben meglepő sikereket aratnak.
Az érzelmi zsarolás a manipuláció igen erős változata, amelynek során a hozzánk közel álló emberek közvetlenül vagy közvetve azzal fenyegetnek, hogy megbüntetnek bennünket, ha nem tesszük meg azt, amit szeretnének. Az érzelmi zsarnokok tisztában vannak azzal, mennyire fontos számunkra a velük való kapcsolatunk. Jól ismerik sérülékeny pontjainkat és legféltettebb titkainkat. Függetlenül attól, hogy mennyire szeretnek bennünket, ezeket az intim információkat használják fel ahhoz, hogy céljukat elérjék – azaz meghajoljunk az akaratuk előtt.
Világhírű kommunikációpszichológia sorozatának ebben a kötetében Friedemann Schulz von Thun bemutatja, hogyan ismerjük fel, milyen típusú kommunikációt kíván meg egy adott helyzet, és mi magunk milyen „belső felállással” veszünk részt benne. Gyakorlatias és jól illusztrált példákkal segít abban, hogy a belső csapat modelljével hitelesen és a helyzetnek megfelelő módon tudjunk kommunikálni.
A kötet a különböző kommunikációs stílusokat, a segítségre szorulót, a segítőt, az önfeláldozót, a leértékelőt, az önigazolót, a kontrollálót, a távolságtartót és a dramatizálót mutatja be személyiségpszichológiai szempontból.
Nemcsak a szakembereket, hanem az egész társadalmat érintő kérdés az, hogyan kell szabályozni a partnerüket bántalmazó szülők kapcsolattartását gyerekükkel, hogy az ne vezessen a gyerek felépülése szempontjából kulcsfontosságú anya-gyerek kapcsolat sérüléséhez.
Ki fogja be a szülő száját, ki fogja le a kezét, ki állítja meg, amikor gyalázza, veri, kínozza, vagy éppen megerőszakolja gyermekét? Kik azok a mérgező szülők? Az önismeret útját járó ember elengedhetetlen úti- és segítőtársa ez a bátor, nyílt hangvételű, mély együttérzéssel megírt könyv, amely a sorsfordítás, a gazdagabb emberi kapcsolatok és a boldogabb, teljesebb élet lehetőségét kínálja fel az olvasónak.
A neves amerikai pszichiáter könyve sorsfordító önsegítő könyv azoknak a túlélőknek, akik szembe kívánnak nézni múltjuk fájdalmas emlékeivel, és elengedhetetlen szakkönyv azoknak a pszichoterapeutáknak, akik szakszerű kezelést kívánnak nyújtani pácienseiknek.
A konfliktuskezelés mesterei, a túsztárgyalók csaknem száz százalékos sikerrel alkalmazott technikáinak segítségével úrrá lehetünk a kilátástalan élethelyzeteken és rátalálhatunk az élet örömeire.