Mezőgazda Kiadó
A könyv célja, hogy a teljes értékű, egészséges baromfihús- és tojástermelés lehetőségeit adja át azoknak, akik az ökológiai baromfitartással kívánnak foglalkozni. Végigkíséri a tyúk, a pulyka, a lúd, a kacsa, a gyöngytyúk ökológiai tartásának fázisait a tojástermeléstől a kifejlett állatig.
Összesen 382 növényfaj leírása található meg a könyvben, melyeket színes képek tesznek szemléletessé. A bemutatott növényfajok között a számos védett faj mellett azok is szerepelnek, melyek a növénytársulásokra jellemzőek vagy gyakoriságukkal, szépségükkel keltik fel a figyelmet.
A gyöngytyúk tenyészállományait ma már csak génbankokban találjuk meg hazánkban, pedig sok jó tulajdonsága miatt helye lenne a kisgazdaságok baromfiudvaraiban is. A könyv elsősorban a természetes gyöngytyúktenyésztésre és a magyar parlagi gyöngytyúk génmegőrzésére és fajtavédelmére helyezte a hangsúlyt.
Az összehasonlító állatanatómia egyik legfontosabb magyar nyelvű szakkönyvének utolsó kiadása 2005-ben jelent meg, ennek változatlan utánnyomása készült el 2022-ben. Az állatorvosi praxis, az alkalmazott kutatás és az oktatás mai igényeinek megfelelően rendszerezésében a szerkezet és a funkció egységét tükrözi, a szerveket, szervrendszereket fejlődésükkel és működésükkel szoros egységben ismerteti.
Várható megjelenés: 2023. szeptember
Az összehasonlító állatanatómia egyik legfontosabb magyar nyelvű szakkönyvének utolsó kiadása 2005-ben jelent meg, ennek változatlan utánnyomása készült el 2022-ben. Az állatorvosi praxis, az alkalmazott kutatás és az oktatás mai igényeinek megfelelően rendszerezésében a szerkezet és a funkció egységét tükrözi, a szerveket, szervrendszereket fejlődésükkel és működésükkel szoros egységben ismerteti.
Az összehasonlító állatanatómia egyik legfontosabb magyar nyelvű szakkönyvének utolsó kiadása 2005-ben jelent meg, ennek változatlan utánnyomása készült el 2022-ben. Az állatorvosi praxis, az alkalmazott kutatás és az oktatás mai igényeinek megfelelően rendszerezésében a szerkezet és a funkció egységét tükrözi, a szerveket, szervrendszereket fejlődésükkel és működésükkel szoros egységben ismerteti.
A szerzők elsősorban a tenyésztéssel tudatosan, szakszerűen foglalkozóknak állították össze a könyvet, a gyakorlatban nap mint nap felmerülő igények alapján. Írnak a különböző fertőző betegségekről, a belgyógyászati problémákról, a gyakoribb mérgezésekről. A sebészet, szemészet, valamint a szülészet és szaporodásbiológia önálló fejezetekben szerepelnek a műben. Az egyes fejezetek felépítése egységes: ismertetik a betegség kóroktanát, tüneteit és a védekezés, kezelés módját.
Bár az utóbbi években a lovasiskolák, lovas létesítmények, lovas rendezvények száma megsokszorozódott, a hazai lehetőségek még messze nincsenek kiaknázva. Ehhez mindenekelőtt tőke kell, de hiányzik a megfelelő képzés és a szakirodalom is, hiszen a lovasturizmus új, néhány évtizede kialakult ágazat. Ez a könyv segítséget nyújt a most induló oktatási rendszernek és a már működő, a lovasturizmusba bekapcsolódott lovasiskoláknak, lovas bázisoknak.
A biológus szerző több évtizedes nemzetközi oktatási-kutatási tapasztalatai alapján nyújt bepillantást a növényi hatóanyagok különleges világába. Ez a sok ábrát, táblázatot és 86 színes képet tartalmazó könyv nem hiányozhat a természettudományok szakemberei vagy leendő szakemberei, egyetemi hallgatók, tanárok, orvosok, állatorvosok, agrármérnökök és gyógyszerészek polcairól.
Régen a szamár volt a legfontosabb igaerőt szolgáltató állat a kedvezőtlen éghajlaton és élelemben, takarmányban szegény vidéken élő népek körében. Mára Európában társállatként kap egyre nagyobb szerepet. A könyvet Európa egyik legtekintélyesebb szakembere írta, a rá jellemző alapossággal, műveltséggel.
A mű azokat a takarmányozási ismereteket tartalmazza, amelyekkel egy állattenyésztőnek ma már rendelkeznie kell, ha jó minőségű termékekkel akar a piacon maradni. Ma már mindezek ismerete nélkül nem lehet gazdaságos állattartást folytatni, nem lehet előállítani jó minőségű, állati eredetű élelmiszereket.
Ahhoz, hogy egyenletes, kiváló minőségű, beltartalmi értékeit megőrző áru kerülhessen a hazai és nemzetközi piacra, nagyon sok gépi és kézi munka szükséges. Ma már a munkafolyamatok többségét géppel végzik, de még ma is sok az élőmunka-igénye a tormatermesztésnek. Ezt a termesztéstechnológiát írja le a szerző, aki a Hajdúsági tormatermesztő táj területén dolgozik.
A könyv bemutatja a westernló és -lovas feladataihoz és manővereihez szükséges felkészítő gyakorlatokat, a segítségadás finomításának módját és a tartáshibák javítását.
Ez a mű kézikönyve lehet a praktizáló állatorvosoknak, a gyógyszerkutatóknak, az állatorvoslást most elsajátító egyetemi hallgatóknak. A szerző ugyanis a gyakorló állatorvos szemszögéből foglalkozik a belgyógyászati, sebészeti, szülészeti okok miatt létrejött fájdalom csillapításával, tárgyalja a parenterális érzéstelenítés formáit, részletezi az inhalációs anesztéziát és technikáját.
Az Állatorvosi járványtan első kötete az állatorvosi mikrobiológiával foglalkozik. A mikrobiológia interdiszciplináris tudományág, ennek megfelelően könyvünk tartalmazza mindazokat a ismerteket, amelyek a korszerű bakteriológia, virológia és immunológia területén máig összegyűltek.
A könyv az egyes gazdasági állatfajok tartásához, tenyésztéséhez szükséges alapismeretek elsajátításában nyújt segítséget. Részletesen tárgyalja az állatok teljesítményének növelését szolgáló genetikai, szaporítási, biotechnológiai lehetőségeket és módszereket. Áttekinti a gazdasági állatok környezetével, viselkedésével, növekedésével, fejlődésével, értékmérő tulajdonságaival, küllemével kapcsolatos tudnivalókat. Bemutatja a tenyészérték-becslési, tenyészkiválasztási és párosítási módszereket, valamint választ ad tenyésztésszervezési, tenyésztéstechnológiai, génmegőrzési és állatvédelmi kérdésekre.
Könyvünk második kiadását ezúttal is az a szándék motiválta, hogy hasznos és sokrétű művet ajánlhassunk az agrár- és mezőgazdasági-mérnök hallgatóknak, az élelmiszer-minőség biztosítással foglakozóknak, az élelmiszermérnököknek, valamint az állattenyésztés állat-egészségügyi vonatkozásai iránt érdeklődő szakembereknek.
A mű fő értéke a magyar bioméhészet szabályozásának és igényrendszerének ismertetése, hiszen ez a feltétele a vegyszermaradékoktól mentes méz előállításának. A szerző részletesen ír a méhekkel való évi foglalatosságról, amivel elérhető a vegyszermentesség.
A szerzők átadják mindazt az ismeretet, ami a termőhely, a fajta, a tenyészterület, a művelésmód kiválasztásáról, a talajművelés, a tápanyagellátás, a fitotechnika és a növényvédelem területéről tudni kell azoknak, akik át akarnak térni az ökológiai szőlőtermesztésre.
Az oktatásban sokrétű kapcsolat alakul ki a sportoló és a ló, a sportoló és az oktató, a ló és az oktató, valamint a lovasok, a hajtók és a voltizsálók között. Ennek a könyvnek az a célja, hogy hidat képezzen az elmélettől a kiképzőgyakorlatig a pedagógia, pszichológia területein.
Az Egyetemes agrártörténet a mezőgazdasági fejlődés főbb vonulatait – a paleolit korszaktól a legújabb korig – mutatja be. A gazdasági fejlődést a termelőerők, ezen belül a termelési eszközök változásának termelésre gyakorolt hatásában szemlélteti, kitérve településformák, művelődési rendszerek kölcsönhatásának néhány vonatkozására is.