Képfilozófiák–sorozat

A szerző a világ műkereskedelmének elmúlt háromszáz évén át vezető útra hívja az olvasót, hogy bemutassa egy adott kor éppen legdrágább műalkotásait. Harminchét árverési rekordot, harminchat tételt – egy kép ugyanis kétszer is a legdrágább lett –, harmincnégy festményt, egy grafikát, egy szobrot, tizennyolc alkotót, valamint néhány magánüzlet során született csúcsárat hozó adásvételt és azok főszereplőit vonultatja fel a kötet oldalain.

Mindig izgalmas kihívás a nagy mesterek és halhatatlan remekműveik vizsgálata a másolók, a követők szemszögéből, akik alkotásaikban erejüket a fölülmúlhatatlan példaképpel szerették volna összemérni. Ilyen például az a mester, aki a vatikáni Pietà nyomán a római Palazzo Barberini monokróm képét festette, és talán együtt tanult Michelangelóval a Giardino di San Marcóban. De ki lehetett az, akinek a Londonban lévő Krisztus sírba tétele tulajdonítható?

A könyv a női alkotóknak a műkereskedelemben elfoglalt helyzetét járja körül, és a feltűnő különbségek okait keresve tekinti át a múzeumok gyűjteményezési és kiállításpolitikáját, a nemzetközi vásárok felhozatalát, végül több száz külföldi és magyar női alkotás aukciós szereplését a reneszánsztól napjainkig.

Amióta ember él a Földön, képeket készít. Nem tudjuk, hogyan harcolt, táncolt, szeretett Chauvet, Lascaux vagy Altamira barlangjának lakója, de azt tudjuk, hogyan látott, mivel látjuk, hogyan rajzolt. Lehet temetni a művészetet, de képek mindig is készülnek majd. Az ember képalkotó késztetése és ennek legizgalmasabb megnyilvánulása, a festészet örök.

Modern vagy kortárs, elsősorban absztrakt, nonfiguratív műveket bemutató képzőművészeti kiállításokon rendszeresen hallható a megjegyzés: „Ilyet én is tudok…” Amikor pedig egy ekként minősített alkotás dollár- vagy fontmilliókért cserél gazdát, joggal érkezik a kérdés: „Ki az a #*@, aki ennyi pénzt ad ezért?” Márpedig a világ legdrágábban elkelő műtárgyai között ma a legtöbb sztártétel az úgynevezett post-war vagy a kortárs művek közül kerül ki.