Táncművészet
Czank Lívia egy évadot élt a Magyar Nemzeti Balett együttesével az Operaházban. Könyve bepillantást enged a táncosok mindennapjaiba, sikereikbe és kudarcaikba, valamint őszintén mesélnek szerepálmokról, karrierről és magánéletről is. A művészekkel, a balettmesterekkel és az alkotókkal folytatott beszélgetései azelőtt ismeretlen mélységeiben mutatja be a balett zárt világát.
Minden művészeti ágnak, így a koreográfia művészetének is megvan a maga mesterségbeli tudása, ami tanulható és tanítható. Meg lehet tanulni az ecsetkezelést a festészetben, vagy a hangszerelést a komponálásban, így meg lehet tanulni a koreográfiai alkotások bizonyos szabályait is. Meg lehet ismerkedni azzal a közeggel, melyben alkotunk, azokkal az eszközökkel, amiket az alkotás során felhasználunk, valamint ezek használatának bizonyos törvényszerűségeivel. Ezeknek az ismereteknek a birtokában lehet koreográfiákat készíteni.
Pesovár Ernő a magyar tánckultúra ránk maradt korabeli dokumentumait gyűjti egybe. A könyvet Nagy Zoltán művészettörténész tánctörténeti ábrázolásainkat 52 gyönyörű képpel bemutató válogatása és értelmezése teszi teljessé.
A kiadvány az amatőr és a hivatásos színpadi táncművészet bármelyik táncműfajában koreografáló kollégák érdeklődésére számíthat, tartalmai jól adaptálhatóak a tánc minden egyes műfajában. A táncművészet felsőfokú képzésében részt vevő hallgatók is hasznosan forgathatják a könyvet, hiszen akár táncművészként, akár pedagógusként is kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol az elvégzett munka összegzését egy koreográfia jelenti. Hasznos olvasmány lehet az alapfokú és a középfokú művészetoktatás mestereinek és növendékeinek is, hiszen kiindulási alapja lehet jövőbeli hivatásuknak, speciális érdeklődésüknek. Mindezeken túl az általános, az emberi műveltséggel kapcsolatos tartalmai alapján a laikus közönség is érdeklődéssel forgathatja a könyvet.
Jean-Georges Noverre elsőként értelmezte a balettet a színházművészet sajátos műfajaként. Elméleti főműve, a Levelek mégsem csupán páratlan kordokumentum, hanem a XXI. században is változatlanul érvényes művészeti kérdések tárháza.
Ez az első olyan magyar nyelvű munka, amely a teljességre törekszik a néptánc didaktikai kérdései tekintetében, elméleti-fogalmi igényességgel, gyakorlati tapasztalatokkal. Antal László könyve a néptánckutatás és a néptáncoktatás eddigi tapasztalatait, az általános pedagógia eredményeit ötvözi.
Kik a nemzetközi kortárs táncélet kulcsfigurái? Honnan indultak, mi inspirálja őket, milyen újabb irányokban haladnak, és melyek a legjelentősebb műveik? Minderre választ ad, ráadásul az adatok és tények mögötti összefüggésekre is rávilágít ez a különleges tánckalauz.
Ez a kötet arra tesz kísérletet, hogy bevezesse olvasóját a színpadi tánc közelmúltjának történetébe, amelynek során megszülettek a 20. század legfontosabb táncra vonatkozó kérdésfeltevései és egymással jobbára élesen szemben álló művészi válaszai.
Tamara Karszavina visszaemlékezései nem csupán tánc-, hanem kultúrtörténeti szempontból is páratlan értéket képviselnek, hiszen egy mára tökéletesen elsüllyedt világról adnak érzékletes és átfogó képet.
A könyv bevezetést ad a táncos írásbeliség rendszerébe, megismerteti az olvasót a Lábán-kinetográfiával. A Kárpát-medence eredeti néptáncainak, elsősorban a magyar néptáncok mozdulatvilágát egyre mélyebben és részletesebben megismerve haladhat végig az érdeklődő a lejegyző rendszer módszerein és lehetőségein.
A paraszti és a társasági táncok alapvetően a rendszerré összeállt mozgásfajta, a formanyelvük miatt alkotnak két külön táncnyelvet. Viszont semmi olyan elválasztó tényezőt nincs a két táncnyelv között, amely megakadályozná, hogy egy adott történeti korszakban kölcsönhatásba lépjenek egymással.
Novák Ferenc (közismert nevén: Tata) a magyar táncművészet kimagasló, legendás alakja, évtizedeken keresztül – napjainkban is – meghatározó személyisége. A kötettel Tata 85. születésnapján szeretnénk tisztelegni hatalmas életműve előtt, ennek egy kevésbé ismert területét állítva a reflektorfénybe: Tata elméleti (verbális) megnyilatkozásait.
A kötet a hazai színpadi táncművészképzés 1833 és 1958 közötti intézménytörténetét tekinti át. A kezdő időpont a táncos képzés állami szerepvállalásának első eseményéhez, a Magyar Tudományos Akadémia színházi pályázatához köthető. A záró dátum nem általános cezúra, de a bemutatott intézmények történetében azonosítható szakaszhatár.
Tánctörténeti források páratlan gazdagságát kínálja ez a szöveggyűjtemény, mert a kötet a színpadi tánc legjelentősebb személyiségeinek olyan megnyilatkozásait fogja egybe, amelyek zöme még soha nem jelent meg magyarul.
A népviselet színpadra alkalmazásának és a néptánccsoportok színpadi öltöztetésének elméleti és módszertani kérdései.
A Sárköz, ez a gyönyörű földrajzi vidék és annak speciális tánchagyománya mindig is nagy divatnak örvendett a magyarországi táncosok körében, és természetesen a táncpedagógiában is helyet kapott a megfelelő életkori sajátosságok figyelembe vételével.
Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa, a művészetoktatás Országos Szakmai Minősítő Testületének elnöke dolgozta ki a „Szökkenjünk-ugráljunk” elnevezésű ugrós-tánc modulrendszerű oktatás-módszertant. Ez az óravezetés a készség- és képességfejlesztés új lehetőségeit tárja fel a művészetoktatás területén.