Magyar népköltészet tára
Görög Veronika 1980-ban találkozott először az akkor harminckét esztendős Berki Jánossal, akit a Nógrád megyei Varsányban és környékén híres mesemondóként emlegettek...
A monográfia a történelmi Magyarország egyik legkülönlegesebb, ám viszonylag kevéssé ismert tájegysége, az Erdély és a Partium határán elterülő Szilágyság epikus folklórhagyományait tárja az olvasók elé.
Ipolyi Arnold egész Magyarországról gyűjtött kéziratos mese-, hiedelem- és szokásgyűjtése kiadásával a kiadó a mitológia- és mesekutatás tudomány-történetének forrásvidékére, s az onnan napjainkig vezető kalandos útjára hívja magával az olvasót...
A tudós pap, Kálmány Lajos (1852–1919) hosszú időre feledésbe merült népköltési hagyatéka, amelynek megmentését Móra Ferencnek és Sebestyén Gyulának köszönhetjük, a Néprajzi Múzeum Kézirattárának egyik legértékesebb és legkeresettebb forráscsoportja.
Bosnyák Sándor kiadatlan erdélyi mondagyűjtései felölelik a történeti Erdély különféle vidékein, továbbá a bukovinai székelyek és a gyimesi csángók körében megörökített népmondákat. E nagyszabású, 911 szöveget tartalmazó gyűjtemény a három tájegység – etnikai csoport – prózaepikai hagyományainak átfogó igényű műfaji korpusza.
A népmesegyűjtés Palócföldön a 19. században kezdődött, a szórványos próbálkozásokat a 20. század második feléében követte a szervezett gyűjtés. Nagy Zoltán a Palócföldön él: harmincéves terepmunkájának eredménye a közel 1500 darabos kéziratos gyűjtemény, amely a tájegység szinte egészét felöleli.
E vidék epikus népköltészete és kivált mondahagyománya a mai napig szinte ismeretlen mind a néprajzi tudományosság, mind pedig a széles olvasóközönség előtt. Könyvünk e régi hiányt pótolja, mi több, a kötetben szereplő 1450 mondaszöveggel az egyik legnagyobb szabású és legreprezentatívabb mondagyűjteményt adja közre.
Balassa M. Iván 1960-ban mindössze 17 éves gimnazistaként találkozott először Széphalomban Koleszár Ferenccel, az egykori pásztoremberrel, aki ekkor már nem volt aktív mesemondó, kizárólag az unokái szórakoztatására mesélt. A fővárosi fiatalember érdeklődött az idős ember mesemondó múltja felől, és érdeklődése nyomán Koleszár egyre többet idézett fel az emlékezete mélyén szunnyadó történetekből.
A Mezőség mondavilága – annak ellenére, hogy feldolgozása nem előzmény nélküli – még az ezredfordulón is többnyire feltáratlan volt. E hiány pótlására törekszik ez a gyűjtemény.
Alsó-Fehér megye, a Maros völgyének középső része nélkül Erdély történelme és kultúrtörténete elképzelhetetlen lenne. Egy hangulatában, táji karakterében, máig továbbélő világ sejlik fel a kötetben, amely az utóbbi évek leletmentő folklórgyűjtéseit adja közre.
A kötet, mely az őrségi folklórhagyomány első nagyszabású feldolgozása, a Magyar Népköltészet Tára sorozat profiljába illeszkedően tudományosan rendszerezett formában, a kortárs folklorisztika által kialakított szerkesztési elvek szerint rendezte táji gyűjteménnyé a feltárt folklóranyagot.
E sokáig elveszettnek hitt gyűjtemény – mely nem jelent meg a jeles néprajzkutató életében – Ortutay Gyula 1956. évi csehszlovákiai gyűjtőútjának termése, egyúttal pedig a Nyitra-vidéki magyarság prózaepikai hagyományainak első nagyszabású megörökítése.
A történeti Erdély és Partium határán fekvő Szilágyság közel hatvan magyarlakta települése közül a legismertebbek egyike a Tövishát szívében található Szilágysámson. Különleges, sokszínű, archaikus folklórja, szőlőhegye, hangulatos pincesora és finom borai teszik e falut tájegységszerte nevezetessé.
A kötet egy kiemelkedően nagy folklórrepertoárral rendelkező, számos tekintetben különleges népi elbeszélőt mutat be. A gyűjteményben olvasható 420 szöveg huszonhét évet átfogó néprajzi terepmunka eredménye: felöleli a gyimesi prózaepika teljes választékát, a meséktől az igaz történetekig. A közreadott folklórszövegekből a megőrzött népköltészeti örökségen kívül a mesemondó mély természetismerete és ökológiai érzékenysége is feltárul, a gyimesi tájnyelv ízességével.