Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Anatómia

Az anatómia az élőlények testfelépítésével, az élő szervezet struktúrájával és szerveződésével foglalkozó tudományág. Az elnevezés a görög ἀνατομία – anatomia; ἀνατέμνειν – anatemnein, „felvágni” szavakból) ered.

Rendezés:
Nézet:

A könyv közérthetően, egyszerű nyelvezettel fogalmazza meg a gerincbetegségekkel kapcsolatos tudnivalókat, összefoglalva mindazt, amit egy gerincfájdalommal élő otthon önállóan is megtehet a gyógyulása érdekében.

2.700 Ft

Ez a kézikönyvként is használható tankönyv világosan tárgyalja a gerinc és a végtagok fizikális vizsgálatának folyamatát, így funkcionális vezérfonalként szolgál a gyakorló orvosok, orvostanhallgatók, ápolók és egészségügyi szakemberek számára.

6.300 Ft

A tankönyv második, bővített kiadása az emberi szervezet morfológiájával és az egyes szervek-szervrendszerek kialakulásával ismerteti meg az olvasót. Ajánljuk a tankönyvet minden, felsőfokú (orvos-, fogorvos-, gyógyszerész-, főiskolai kar hallgatói) és magasabb szintű középfokú képzésben résztvevőknek, akik az ember szerkezete, azaz saját szervezetünk iránt érdeklődnek, illetve annak elsajátítása későbbi tanulmányaikban nagy segítséget jelenthet.

4.200 Ft

A könyvben bemutatott masszázsterápiás technikákkal hatékonyan gyógyíthatóak a medence és a hát alsó részének különféle megbetegedései. A szerző az egyértelmű utasítások, a világos leírások és magyarázatok, valamint az illusztrációk segítségével lépésről lépésre vezeti végig a könyv olvasóját a kipróbált és bizonyítottan hatásos diagnosztikai és kezelési technikák széles választékán.

11.300 Ft

A könyvet mindazoknak (egyetemi hallgatóknak és középiskolásoknak) ajánljuk, akik érdeklődnek az emberi test biológiája és szerkezete iránt, illetve, akik tanulmányaik során valamilyen formában tanulnak az emberi testről. Így nemcsak az orvostanhallgatók, hanem a gyógyszerészhallgatók, az egészségügyi főiskolák hallgatói, a tanárképzésben részt vevő hallgatók és a pszichológus hallgatók is haszonnal forgatják majd.

3.500 Ft

Ez a tankönyv a szakközépiskolák egészségügyi szakmacsoportos tanulói számára készült, de ajánlott az érettségire épülő egészségügyi szakképzésben részt vevők számára is. A könyv az emberi test felépítésének és működésének alapvető kérdéseit tárgyalja, ezáltal kíván egységes alapokat adni az emberi szervezet megismeréséhez.

6.300 Ft 5.985 Ft

Egy élő szervezet – könyvünk esetében az emberi szervezet – megismerése egyet jelent a szerkezet és működése megismerésével. Az emberi test szerkezetét, felépítését az anatómia, működését, életjelenségeit az élettan tárgyalja. 

5.600 Ft

A kötet a nagy sikerű, immár fogalommá vált Donáth-féle atlasz tizenkettedik kiadása. Olyan anatómiai atlasz, amely a részletek mellőzésével az emberi test valamennyi régióját ábrázolja. Fő célkitűzése, hogy használójának egyetlen kötet keretében olyan ábragyűjteményt nyújtson, amelyben a munkája során felmerülő legkülönbözőbb anatómiai kérdésekre képi választ találhat. A képi ábrázolás, a vizuális élmény a szervezet valós térbeli megismerésének nélkülözhetetlen eszköze, hiszen csak szöveges leírásból az emberi test felépítését nem lehet megismerni.

7.200 Ft

A feladatgyűjtemény Kardos Lídia Anatómia – élettan című tankönyvéhez készült, abban a reményben, hogy a benne található feladatok segítik a tanultak gyakorlását, elmélyítését, egy-egy téma alaposabb körüljárását. A könyvet elsődlegesen az egészségügyi szakképzésben tanuló diákoknak ajánljuk.

2.280 Ft 2.166 Ft

Elsősorban orvostanhallgatók számára készült ez a patológiai-anatómiai tankönyv, amely az agy szakszerű boncolásával kapcsolatos legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalókat összegzi. 

3.100 Ft

A könyvben megtalálható a vázizmok működésének és funkcióik szintjének megállapításához szükséges eljárások részletes leírása lépésről lépésre. Sőt kiegészítésként az egyes izmok anatómiai leírását és beidegzésének részletes ismertetését is tartalmazza.

10.500 Ft

A könyv orvostan- és gyógytornászhallgatóknak, valamint gyakorló orvosoknak, sebészeknek szól, akik szeretnék bővíteni ismereteiket a mozgásszervek funkcionális anatómiájával kapcsolatban.

19.200 Ft

A Fascia, a testtartás szervrendszere az első magyar nyelvű átfogó mű a kötőszövetről és azon belül is a fasciáról. Szakmai körökben egyre ismertebbé válnak a fascialis technikák, használatuk terjedőben van, mégis beható és rendszerezett ismereteket most először kapnak kezükbe a szakemberek (érintéses terápiák gyakorlója, gyógytornász, pszichológus, edző, táncos vagy testnevelő tanár) és az egészségük iránt érdeklődő olvasók.

7.900 Ft

A tankönyv a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara és az egészségügyi szakiskolák tanulói részére készült. Célja, hogy a hallgatók számára biztosítsa azokat az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését, megtanulását.

6.300 Ft

Ez a könyv elsősorban gyógytornászhallgatóknak készült. Számukra rendkívül fontos az emberi test egzakt ismerete, tanulmányaik és később munkájuk során naponta kell ezirányú ismereteiket gazdagítani, frissíteni.

6.200 Ft

A gerincfájdalmak előfordulási gyakorisága évről évre növekszik, becslések szerint összességében 1,9-2,6 millió magyar ember lehet érintett napjainkban. A könyv célja a gerinc megbetegedéseivel kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolása, a betegek ismeretanyagának bővítése, mely hozzájárulhat a teljes testi és lelki gyógyuláshoz.

2.600 Ft

A mű ismeretanyagával a terapeuta biztonságosan segítheti betegeit és vendégeit a fájdalmaik csökkentésében, gyógyulásuk elősegítésében, az állapotukkal szembeni egyéni küzdelmekben. Segít a gyors állapotfelmérésben, a megfelelő terápiás protokoll és önkezelés megállapításában, és szükség esetén más érintkező szakmák bevonásában.

9.600 Ft

A fogorvosok számára különösen fontos a fej-nyak területének pontos és részletes ismerete, hogy a fogászati gyakorlatban előforduló patológiás elváltozásokat meg tudják különböztetni az egészséges struktúrától, továbbá, hogy a különböző fogászati beavatkozások hatását, helyét és azok következményeit ismerjék.

8.900 Ft

Ez a rehabilitáció alapjait és részleteiben a mozgásszervi betegek és sérültek rehabilitációját bemutató kötet elsősorban azoknak az orvosoknak és velük együttműködésben dolgozó szakembereknek, pl. gyógytornászoknak szól, akiknek nem a rehabilitáció a fő szakterületük, de szeretnének a témáról ismereteket szerezni.

9.600 Ft

Delavier könyve a sporttudomány területén hézagpótló könyv, amely útmutatót nyújt az edzésekhez és részletes anatómiai tájékoztatót ad az izmok mozgásáról. A legfőbb előnye az, hogy a tudomány oldaláról, az anatómiai ismeretek alapján bizonyítékot sorakoztat fel, hogy miképp lehet az izmokat, az izomerőt, az ízületi mozgásokat úgy fejleszteni, hogy ne használjunk doppingszereket.

8.900 Ft

Ez a könyv elsősorban az egyetemi oktatás számára készült azzal a céllal, hogy az egészséges emberi szervezet mikroszkópos világába bevezesse az orvostanhallgatókat. Az első kiadás óta eltelt idő tapasztalata azt mutatja, hogy a könyvet szívesen forgatják szakbiológus- és állatorvostan-hallgatók, továbbá egyetemi oktatók is.

16.000 Ft