Aletheia–sorozat
Az európai-amerikai emberiség a tudati lélek korában él. Ez azt jelenti, hogy a lélek szemlélni képes megismerő tevékenységét, különösen a gondolkodást – miután az már elmúlt...
Évekkel ezelőtt egy olyan társaságban voltam, ahol a beszélgetés során valaki feltett egy kérdést: át tudjuk-e adni másoknak mindazt a tapasztalatot és tudást, amire szert teszünk, és amit megtanulunk életünk során? A válasz nemlegessége elgondolkodtatott...
Azok az írások, melyek ebben a kötetben olvashatók, olyan sürgető kérdésekre adott válaszokként születtek, melyek az egyes ember vagy közösségek szellemi életének problémáival, az együttműködés nehézségeivel és azzal a küzdelmünkkel foglalkoznak, hogy az idő jeleit megértsük.
Központi problémánk az, hogy nem tudjuk, kicsoda vagy micsoda az ember. Mégpedig azért nem, mert nincs megfelelő képünk az emberi szóról, az emberi beszédről, és a szóról egyáltalán...
A szerző, aki a szellemtudomány kiváló ismerője és cselekvője, bibliai szövegek kutatója, ezúttal olyan meditációs kézikönyvet írt, ami a közérthető nyelvezetnek és a plasztikus, valóban gyakorlati példáknak köszönhetően a spirituális út elején álló olvasókhoz is szól.
Ezt a könyvet, némely korábbihoz hasonlóan, nem könnyű olvasni; teljes „tartalma” csak a cselekvésben, az olvasó aktivitása elmélkedés és meditáció révén bontakozik ki.
Az emberiség felé irányuló pedagógia első eszköze a beszéd, az ének-beszéd volt.„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél.” Ma az Ige – a Szó –, testté válásának köszönhetően, az embernél van. A meditáció – az „egyetlen valóban teljesen szabad cselekvés”, az „ősszabad cselekvés” – a magasabb, egyre magasabb szavak megtalálása...
A világ, amely az embert és tudatát is magában foglalja, eredetileg nem a dolgok, hanem a szavak világa: alapjában véve szövegstruktúrája van, és ezért lehetőségünkben áll, hogy úgy olvassuk, mint egy szöveget...
Kezdettől másként kellene bánni ezekkel a gyerekekkel, érett lényükkel – mely érett, de nem koravén. Ha a kezdetet valaki elrontotta, és a környezet vagy a pedagógusok ragaszkodnak hagyományos, megszokott „módszereikhez”, később a felnövekvő gyerekkel egyre nehezebb lesz bánni...
A szerző sok évtizedes gyakorlatából hitelesen mutatja meg az önnevelés lehetőségeit, miközben nem kész utat mutat, hanem kérdéseivel inspirál. Ezzel az önismerettel és „tudással” felvértezve nevelhetjük gyermekeinket.
Georg Kühlewind (1924–2006) az antropozófia egyik legfontosabb huszadik századi képviselője. Jóbarátja és szellemi útitársa, Böszörményi László olyan tömören és hozzáértőn mutatja be Kühlewind életét és műveit, ahogy senki más nem volna képes. Antropozófusként és az informatika professor emeritusaként a bensőséges ismereteket analitikus távolságtartással fűzi össze, a spirituális érzékenységet pedig humorral fűszerezve hozza közelebb az olvasóhoz.
A könyvben a szerző egy autista kislány ápolása közbeni mindennapi küzdelmeit írja le: tapasztalatait, harcát az autizmussal, a környezet értetlenségével és bizalmatlanságával, saját kételyeivel és kérdéseivel.
Frissnek maradni, aggkorig – ez áhított cél. De gyakran az „örök fiatalság” álmával pusztán a korábbi évekbeli teljesítménykényszer folytatódik tovább. Az öregedés egyik nagy esélye viszont abban a szabadságban rejlik, hogy magunk mögött hagyhatjuk a kényszereket és megtalálhatjuk a saját utunkat, hogy az élet őszét a kiteljesedés időszakaként élhessük át, és olyan készségeket fejleszthessünk ki, amelyek csak idős korban sajátíthatók el.
A modern ember számára a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a tükrözött tudat küszöbét észrevegye, meglássa, meghaladja...