Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

„…sem azé, aki fut…”

Paraméterek

Szerző Fűzfa Balázs
Cím „…sem azé, aki fut…”
Alcím Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében
Kiadó Argumentum Kiadó
Kiadás éve 2006
Terjedelem 301 oldal
Formátum B/6, ragasztókötött
ISBN 963 446 364 9
Ár:
1.526 Ft
1.373 Ft
Kedvezmény: 10%

Ottlik nemcsak elolvastat velünk egy könyvet, hanem megtanít bennünket új módon olvasni. Az Iskola a határon bevezető része jelzi, elárulja, hogyan működik az Ottlik-szöveg. S főképpen azt árulja el, hogy a lényegről úgysem tudunk – legalábbis a megszokott módon, szavakkal – beszélni. Valaki ugyanis vagy érti, vagy nem érti a másik embert.

Leírás

Ottlik nemcsak elolvastat velünk egy könyvet, hanem megtanít bennünket új módon olvasni. Az Iskola a határon bevezető része jelzi, elárulja, hogyan működik az Ottlik-szöveg. S főképpen azt árulja el, hogy a lényegről úgysem tudunk – legalábbis a megszokott módon, szavakkal – beszélni. Valaki ugyanis vagy érti, vagy nem érti a másik embert. A szó kísérlet, a megértés luxusa. A regény egésze ezért aztán nem mást tesz, mint kibontja, közérthetővé teszi a mások számára érthetetlen kódok jelentését: uszodalépcső, „Trieszti Öböl”, Davos, szombathelyi országút, tanszerláda, szerecsendió, Tulp tanár anatómiája, a „szabadság enyhe mámora”... Bébé és Szeredy arról dünnyögnek, miközben látszólag a fekvőszékekkel vannak elfoglalva, hogy a kettejük között megszokott (szó)jelentéseket a végtelen – de legalábbis negyvenezer évnyi – időben hipertextuálisan kutakodva tudják csak újradefiniálni. Barátjuk, Medve Gábor segítségével. Mert ha ama bizonyos, Gábor feljegyzéseit, kész szövegét (?) tartalmazó iratcsomó megvan (és megvan), akkor lehet esély arra is, hogy „minden meglegyen”, s ezért legvégül majd a válasz is megszülethessen Szeredy kérdésére. Ehhez más nem is szükséges, mint az időben szépen, lassan, de határozottan, rákövesült foszlányonként lefejtve a rétegeket, visszamenni 1923-ba. Az ősi eredettoposzok (határ, iskola, égbolt, víz – és „aki nézi mindezt”) poétikai feldolgozása által ekként teremtődhet újjá a létezés – amúgy eleve adottnak tetsző – temporális világa egy regényben; de csak abban a regényben, amely „nemcsak szól valamiről”, hanem inkább maga a „valami”.