Arany János

Az összehasonlító irodalmi módszereket is alkalmazó vizsgálatok a konzervatív-modern kettősséget, a hagyomány nyomait-jeleit és a megújító átformálás módozatait kontúrosan mutatják ki, miközben az egyes művek rendre részletes átvilágítást nyernek.

A két költőfejedelem rokon vonása, hogy mindkettejük művészetére és fő művére nagy hatással voltak az emberiség ősi szimbólumai, melyeket a népi kultúrából ismertek meg.

„Újra kellene olvasni Aranyt! S nem az iskola szemével!” – hányszor hangzott már fel a kegyes óhaj, s hányszor maradt meghallgatatlanul? Újra kell olvasnunk a magunk számára Aranyt, hogy fennkölt Atyából beszélgetőtársunkká, kortárs szerzővé váljék ismét: akivel kommunikálni lehet olvasás közben – hátha van olyasmi, amiről ugyanazt gondoljuk (akkor is, ha ő persze jobban meg tudja fogalmazni a magáét…).

Kötetünk az első, viszonylag teljes és nyomtatott jegyzék Arany János egykori könyvtárának Nagyszalontán őrzött részéről. Az Arany-hagyaték nagyobb része, mint ismeretes, a második világháborúban, 1945. január 30-án megsemmisült.

1953 elején látott napvilágot az Akadémia Kiadónál Arany János 1871 és 1874 között Bartalus Istvánnak, a kor ismert zeneesztétájának és népdalgyűjtőjének a felkérésére a költő által sajátkezűleg lejegyzett népdalgyűjteménye. A kézirat kritikai igényű sajtó alá rendezésére és a szükséges jegyzetek megírására Gyulai Ágost irodalomtörténész és Kodály Zoltán kapott megbízást. Mindketten példás textológiai munkát végeztek, és terjedelmes jegyzetapparátussal látták el Arany kéziratát.

A kétkötetes mű úgy törekszik a költő teljes életművének kiadására, hogy revízió alá veszi a kiadások öröklődő hibáit, helyesbíti a tévedéseket, s részletes szó-magyarázatokkal és keletkezéstörténeti kommentárokkal segíti az olvasót a magyar irodalom egyik legnagyobb költőjének felfedezésében. 

Arany János 1846-ban ismerkedett meg közelebbről Aristophanés művészetével. A szöveggel eleinte nehezen boldogult, de közben kedvet kapott hozzá, hogy kipróbálja, hogyan tudná magyarra átültetni a szójátékai és neologizmusai miatt nyelvi szempontból különösen nagy kihívást jelentő görög szövegeket. A jegyzetelt kritikai kiadás három Aristophanés-komédia (A Lovagok, A Felhők, A Darázsok) szövegét tartalmazza az eredeti görög szövegekkel együtt.

Kötetünk Arany János elbeszélő költeményeinek és elbeszélőköltemény-töredékeinek második kritikai kiadása. E szövegek első kritikai kiadását Voinovich Géza rendezte sajtó alá 1952-ben.

A kötet Arany János 1860 és 1882 között írt kisebb költeményeit tartalmazza kritikai kiadásban, a szükséges szövegkritikai és magyarázó jegyzetekkel együtt. A „kisebb költemények” mint kötetszerkesztési elv magától Arany Jánostól származik. A korábbi kritikai kiadás után jelen kiadás mind a szövegek, mind a jegyzetek vonatkozásában igen sok pontosítást, kiegészítést tartalmaz.

Az Arany kritikai kiadás keretein belül négy részre tervezett alsorozat készül Arany János széljegyzeteiből. A kötetek törzsanyagát a nagyszalontai Emlékmúzeumban fennmaradt Arany-könyvtár margináliái képezik, de bekerülnek a magyarországi közgyűjteményekben (MTAK, OSzK) fennmaradt néhány kötet jegyzetei is.

Ma már világosan láthatjuk, hogy Arany látszólagos elzárkózása a külvilágtól nem a gőg jele volt, hanem a testi nyomorúság és a kínzó betegségek eltitkolásának szándékát értelmezték többen ilyen módon félre. Arany szinte foglya lett egy olyan beállításnak, amely őt írófejedelemnek akarta beállítani, miközben saját alkatától ez teljesen idegen volt. 

A kötet csaknem 50 év Arany Jánossal foglalkozó írásait tartalmazza, a Németh G. Béla-tanítvány verselemzésétől a kritikai kiadás befejezéséig és az új kiadás elkezdéséig, a Csonka torony múzeumának centenáriumától a 200 éves évforduló megünnepléséig.

Az Arany János költészetének szentelt tanulmánykötet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkara XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság közös konferenciájának az anyagát tartalmazza, 12 szerző tanulmányát.