Babits Mihály

Babits Mihály négy drámát, illetőleg a drámai műnem alaki-formai kereteit követő művet írt. Mind a négyet pályája legelején, életének válságos időszakában. Dicsőségre és szenvedélyre vágyva, élettől és irodalomtól távol, hírnév és egyéni boldogulás reménye nélkül.

A „halálfia” metafora 1921-ben lett Babits prózájának kulcsszava, mert egy nagy hálózat kis csomópontjaként képes volt összefogni számára korok, háborúk, csodált prózai műfajok és férfieszmények sehol, soha meg nem haladott „fekete” valóságát – hiszen az antik görög eposz, a keresztény hitvilág, a magyar mese nyomain haladó kultúránkban napjainkig szétválaszthatatlan maradt az egymást fojtogató hős- és haláltudat: hős az, aki szembenézett a halállal. A magyar pantheonban nem csupán Balassi, Zrínyi, Petőfi, Bánk bán vagy Széchenyi, de még Nemecsek Ernő is csak a halál árán lehetett hőssé.

A kötet Babits Mihálynak a Fogarasi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban töltött három éves tanári pályáját mutatja be.

Az Összegyűjtött versek negyedik, javított kiadása nemcsak öt verssel gazdagabb, mint előző kiadásaink voltak, hanem a versek keletkezési sorrendjét az eddiginél pontosabban állapítja meg, ami kihat az egész életmű értelmezésére, valamint a kötet végén közöljük a költemények első megjelenésének legfrissebb adatokkal kibővített jegyzékét.