Leírás
A Szövegalkotást fejlesztő gyakorlatok sorozat utolsó kötetében a 7. és a 8. évfolyam tananyaga együtt található. Ennek oka elsősorban a kerettantervi szűkre szabott tanórai keret, illetve a továbbtanulás hatékony segítése. A feladatszám előtt négyzet jelöli a 7. évfolyamon, kör a 8. évfolyamra javasolt feladatokat. A munkafüzet olyan köznapi szóbeli és írásbeli képességet fejlesztő gyakorlatokat tartalmaz, amelyek gyermekközeliek, játékosak, gazdagon illusztráltak, és segítik a gyerekek mindennapi kommunikációját, valamint a felvételire való felkészülését. Minden témakörnél több feladat szolgálja, a korábbi munkafüzetekhez hasonlóan, a tanulók szókincsének fejlesztését, ami elengedhetetlen a szövegalkotáshoz. A taneszköz készítésének egyik alapelve volt, hogy a szövegalkotás tanítható és tanulható, hiszen lépésekre osztható, azaz algoritmizálható. A másik alapelve pedig az, hogy a képességfejlesztéshez ismeretekre is szükség van. 7. és 8. évfolyamon ezek a vegyes műfajú és az érvelő szövegekhez, valamint az önéletrajzhoz, a motivációs levélhez kapcsolódó műfaji ismeretek, amelyekkel a tanulók a Jó tanács ikonnal jelezve ismerkednek meg. A tanulók a következő szövegműfajok szóbeli és/vagy írásbeli szövegalkotási algoritmusát sajátíthatják el: érvelés, önéletrajz, motivációs levél. A munkafüzet biztosítja az írásbeli szövegalkotáskor a tanulóknak a piszkozatírás lehetőségét. Megismerik a piszkozatírás algoritmusát, amelyet fiatal- és felnőttkorukban a mindennapjaikban is jól tudnak majd hasznosítani – kiemelten az önéletrajz, motivációs levél –, hiszen hozzászoknak ahhoz, hogy az általuk alkotott szöveget többször, különböző szempontok szerint ellenőrizzék és javítsák. A munkafüzet nagy hangsúlyt fektet a közreadásra, ami nagyon fontos mozzanata a fogalmazástanításnak, ugyanis így fejleszthető a tanulók felelősségtudata, véleménynyilvánítási és értékelési képessége. Mivel a szűkös időkeret nem teszi lehetővé, hogy minden tanuló minden fogalmazását felolvashassa a társainak, ezért fontos, hogy a legalább a padtársával vagy csoportjának tagjaival megtehesse ezt. A munkafüzet újszerűsége az Illemmorzsák fejezet, amelyben a diákok jó tanácsot kapnak ahhoz, hogyan jelenjenek meg és viselkedjenek a középiskolai szóbeli felvételin; hogyan tehetik a ballagást nemcsak a maguk, hanem a szeretteid számára is örök emlékké; mit tegyenek, hogy kilencedikesként könnyen beilleszkedhessenek az új osztályközösségükbe. A munkafüzet használatát ikonok segítik. A már említett Jó tanács ikonon kívül a következőkkel találkoznak még a tanulók a feladatok előtt: Színezz! Írd le a füzetedbe! Játsszátok el! Párban dolgozzatok! Csoportban dolgozzatok! A feladatok előtt a négyzet (7. évfolyam) és a kör (8. évfolyam) jelzi, hogy melyik évfolyamon javasolt a feladat megoldása. A feladatok utasításai világos megfogalmazásúak és közérthetőek, gyakran figyelemfelkeltő és motiváló hatásúak. A tanulókat többször, a már korábbi évfolyamon megismert ikerpár, Csenge és Csongor is elkíséri a feladatmegoldó útjukon, akik szintén továbbtanulás előtt állnak. Van, amikor ők támogatják a diákokat a szövegalkotásban, van, amikor a tanuló ad nekik tanácsot egy-egy feladat megoldásában, egy-egy szöveg javításában, kifejezőbbé tételében. A kiadvány végén a Támogatóid fejezetben megtalálhatók a feladatokban szereplő szólások és közmondások jelentésének magyarázata, a szövegalkotási javítási jelek, valamint értékelőlapok az érveléshez. A munkafüzetben a játékosítás elemei is megtalálhatók. A rejtvények, fejtörők, nyelvi feladványok nemcsak a szókincsbővítést szolgálják, hanem szórakoztatóak és gyakran humorosak is.
Műszaki Könyvkiadó, 2025.
MK-2488
Írta: Széplaki Erzsébet
Lektor: Prof. dr. Balázs Géza
Kapcsolódó témakörök:
Paraméterek
Szerző | Széplaki Erzsébet |
Cím | Szövegalkotást fejlesztő gyakorlatok 7-8. osztály |
Kiadó | Műszaki Könyvkiadó |
Kiadás éve | 2025 |
Terjedelem | 48 oldal |
Formátum | A/4, irkafűzött |
ISBN | 978 963 16 4880 5 |
Tartalom
Bevezető
Visszatekintő
Vegyes műfajú szövegek alkotása
A szövegműfajok ismétlése
Fogalmazási tréningek
Te is tudsz vegyes műfajú szöveget alkotni!
Feladatsor az elbeszélésekhez
Feladatsor a magánlevél írásához
Érvelő szöveg alkotása
Az érvelő szöveg jellemzői
Te is tudsz érvelni!
Érvek és ellenérvek
Te is tudsz érvelni, ellenérvet említeni!
Az önéletrajz
A szöveges, kifejtő önéletrajz
A pontokba szedett, vázlatos önéletrajz
A levél
A motivációs levél
Illemmorzsák
Megjelenés, viselkedés a szóbeli felvételin
A ballagás
Középiskolás leszel
Tegeződés, magázódás
Újra a bemutatkozásról
Mit viszel magaddal a középiskolába?
Támogatóid