Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Tanulmányok a konduktív pedagógia köréből

Paraméterek

Szerző Deák Adrienn – Kollega Tarsoly István
Cím Tanulmányok a konduktív pedagógia köréből
Alcím A Hári Mária-pályázat gyűjteményéből
Kiadó MPANNI
Kiadás éve 2016
Terjedelem 448 oldal
Formátum B/5, ragasztókötött
ISBN 978 963 87821 6 8
Eredeti ár:
5.800 Ft

A tanulmánykötet azoknak készült, akik még tanulják a konduktív pedagógiát, vagy még több ismeretre vágynak e diszciplínában, vagy csak érdeklődnek e sokszor interdiszciplináris tudományként definiált terület kutatott kérdésköreiről.

Leírás

A Pető András Alapítvány és a Nemzetközi Pető András Társaság Hári Mária, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének főigazgatója, a Pető-módszer egyik szellemi kiteljesítője, továbbvivője emlékére pályázatot alapított 2010-ben, konduktív pedagógiai rendszer témakörben. Az első ötéves szakaszban közel 30 pályamunka érkezett be. Jelen tanulmánykötet arra hivatott, hogy ezeket bemutassa mindazoknak, akik még tanulják vagy még több ismeretre vágynak e diszciplínában, vagy csak érdeklődnek e sokszor interdiszciplináris tudományként definiált terület kutatott kérdésköreiről. A pályaművek – a kiírásnak megfelelően – a konduktív nevelés elméleti vagy gyakorlati, módszertani eljárásait, kutatási eredményeit mutatják be. E dominancia mellett két pályamunkában is megjelent a történelmi feltárás és leírás igénye Pető András – a konduktív pedagógia módszerének megalkotója – munkásságáról. Mindkét írásban „Pető bűvköréből”, kortársainak visszaemlékezéseiből kaphatunk képet a módszer szellemi atyjáról, rekonstruálva a XX. század eleji személyes és szakmai kapcsolatokat, amelyek segíthették a konduktív nevelés kialakulását, és kapcsolódási pontokat mutatnak a századelő reformmozgalmaival. A kirajzolódó kép ma már tudomány- és kultúrtörténeti jelentőséggel bír, és nagy hiányterületét érinti a szakmának.

A pályaművek alkotóinak döntő többsége sokéves konduktori vagy oktatói, kutatói munkájának főbb kérdéseit állította tanulmánya fókuszába. Különösen fontosak azok a szemelvények, amelyek nemcsak a Pető András Főiskola hallgatóinak, de a hétköznapi munkában oroszlánrészt vállaló, praktizáló konduktoroknak lehet iránymutató, segítség a napi munkában, úgy is, mint a komplex személyiség fejlesztése, ezen belül az egyes tantárgyak, műveltségtartalmak oktatásának jelentősége, nehézségei, speciális fejlesztő eljárások, de ide tartozik a pedagógiai értékelés problematikája is. Bár szisztematikus törekvés nem történt a szűken értelmezett szakmán túlmutató tanulmányok inspirálására, a szerzők sokszínű érdeklődése okán megtalálható e kötetben a klasszikus konduktív pedagógiai munkába igen sikeresen illeszthető egyes additív módszerek és eljárások megvalósítása. Kuriózumként jelenik meg egy tanulmány, amely a konduktív nevelés potenciális jelöltjeivel foglalkozik hazai környezetben, összehasonlítva az egyesült államokbeli Michigan Államban lévő Grand Rapids-i Konduktív Pedagógiai Intézetben folyó munkával. Fontosnak tartjuk azt a tanulmányt, amelyet egykori neveltünk nyújtott be, s amelyben az érintett szemszögéből nyerhetünk betekintést a Pető-módszer, illetve az Intézet életébe. Végül a kor szellemének, az oktatás–nevelés jelenlegi egyik legnagyobb kihívásának kérdésköre, az integrált–inkluzív nevelés lehetőségei és korlátai, valamint az ezzel szorosan összefüggő attitűd- és paradigmaváltás kérdésköre is megjelenik kötetünkben. A szerkesztők őszinte reménye fogalmazódik meg abban, hogy e gyűjtemény nemcsak a Hári Mária Pályázat eddig benyújtott pályaműveinek gyűjteménye, de egy tanulmánykötet-sorozat első kötete lesz.

Szerkesztette: Deák Adrienn – Kollega Tarsoly István

 

További könyvek a témában:

Konduktív pedagógia

Tartalom

Előszó

A drámapedagógia módszereinek beillesztése a konduktív nevelésbe (Fényes Eszter)

Lemaradásokkal az óvodában (Horváth Dezsőné)

Tündértánc (Schneiker Lilla)

A konduktív nevelés jelöltjeinek (2000–2006) néhány jellemzője a Conductive Learning Center és a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete adatai alapján (Benyovszky Andrea – Balogh Erzsébet – Benyovszky György)

A Pető Intézetben tanuló nyolcadik osztályosok írásbeli véleményalkotásának vizsgálata (Pintér Henriett)

Elfogadás vagy elutasítás (Deák Adrienn)

Személyiségfejlesztő játékfoglalkozások új tematikájának alkalmazása a konduktív iskolában (Nádasi Zsófia)

Vibrációs tréning – Új utak a konduktív pedagógiában? (Sáringerné dr. Szilárd Zsuzsanna – Lombos Eszter)

Konduktív pedagógia és GMP-diagnosztika (Szuhaj Eszter)

Az integráció hatása a mozgássérültek iránti attitűdre (Vissi Tímea)

Ökoiskola a konduktív iskola keretein belül (Bacsó Gizella)

Az írásbeli kommunikáció fejlesztése a konduktív nevelésben. Esettanulmány (Pintér Henriett)

Az oktatómunka nehézségei és a különböző megoldási lehetőségek a konduktív iskola keretein belül a természetismeret és a biológia tantárgyak tanítása kapcsán (Bacsó Gizella)

Pető doktor bűvkörében (Beck Adrienne)

Az adaptált testnevelés alkalmazásának lehetőségei a konduktív pedagógiában (Bognár Andrea)

Dr. Pető András, a reformer (Földesi Renáta)

Hagyományos ünnepekhez kapcsolódó kézműves foglalkozások diszfunkciós gyerekekkel (Harmath-Virág Kata)

Bepillantás a Pető Intézet életébe (Oravecz Adrienn)

Az éneklés szerepe a motoros afázia rehabilitációjában (Schuller Viktória)

A differenciált fejlesztő értékelés gyakorlata a matematika tanítása során (Siposné Birkás Melinda)

Integrált kézműves tábor a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete Általános Iskolájában (Vadász Zsuzsanna)

Média és a gyermek (Zimonyi Nóra)