Irodalomtudomány

A kötet nemcsak a rejtőzködve kitárulkozó Rákos Sándor életpályáját térképezi fel, hanem az alkotó küzdelmeiről, kísérleteiről, terveiről, kötetről kötetre változó-bővülő elképzeléseiről is számot ad. A monográfiát olvasva valós értéke szerint fedezhetjük fel a huszadik századi magyar líra egyik legjelentősebb költőjét.

A gyűjtemény legfőbb értéke, hogy egybegyűjtve nyújt áttekintést egész Csongrád megye szellemi életének múltjáról, ami nagy segítség lehet például a helyi középiskolák tanárainak, hiszen az új típusú irodalom érettségi témakörei közt kötelezően szerepel a helyi művészeti, irodalmi értékek bemutatása.

Babits Mihály Színjáték-fordításának bevezetőjében Dante költeményét csak a művelt közönségnek ajánlotta. A mindenféle áltudományos verbalizmust mellőző, rendkívül egyszerű nyelvezetével, a bonyolult dolgok világos kimondásával a monográfia segít abban, hogy a színjáték-olvasó megfeleljen Babits elvárásainak.

Amióta az ezredfordulón kezdetét vette a hazai dantisztika megújhodása, sokakban megfogalmazódott az a kívánalom, hogy készüljön olyan összegző monográfia a „költők legmagasabbjáról”, amely a művelt és művelődni vágyó olvasókhoz is szól. Ennek a megírására aligha vállalkozott volna alkalmasabb szerző, mint Szabó Tibor.

Dario Fóról a magyar olvasó aligha tudhat többet annál, amit a hírközlő szervek világgá röpítettek, hogy ő az 1997. évi irodalmi Nobel-díjas, az olasz kitüntetettek közt a hatodik, és hogy díjazása meghökkenést és vitákat váltott ki...

A Biblia az államalapítás óta folyamatosan hatással van a magyar irodalomra. Az első, töredékesen ránk maradt magyar Biblia-fordítás az 1400-as évek közepén keletkezett, ám közvetett adatok alapján bizonyos, hogy jóval korábban, már Szent István idejében is közkézen forogtak magyar nyelvű Biblia-részletek. Az irodalomtudomány eddig még nem végezte el Biblia-fordításaink nyelvészeti összehasonlítását, pedig kétségtelen, hogy jelentős szerepük volt a magyar fogalmi szókincs kialakulásában.

A pszichiáter szerző legújabb könyve Dosztojevszkij életútját és regényhőseit elemzi pszichiátriai szempontból. Dosztojevszkijt a lélek anatómusának nevezték, de inkább a lélek kórboncnokának, patológusának tekintenénk ugyanis műveiben számos pszichopatológai tünet és kórkép beazonosítható.

Ma már elmondhatjuk, hogy Dsida Jenő annak a költő-nemzedéknek a tagja, mely a magyar líra két háború közötti történetében kitüntetett fejezetet alkot. József Attila (1905), Radnóti Miklós (1909) tartozik e nemzedékhez, az erdélyiek közül Szemlér Ferenc (1906) és Szabédi László (1907).

Kötetünk Arany János elbeszélő költeményeinek és elbeszélőköltemény-töredékeinek második kritikai kiadása. E szövegek első kritikai kiadását Voinovich Géza rendezte sajtó alá 1952-ben.

1997. ​február 3-án a prágai Bulovka Kórház egyik ötödik emeleti ablakából kizuhant Bohumil Hrabal világhírű cseh író – adta tudtul a sajtó a szomorú szenzációt. Mi történt? Baleset vagy öngyilkosság? Ezen a kérdésen meditál Aleksander Kaczorowski (1969) lengyel író, újságíró is könyve bevezetőjében, hogy aztán az egyes fejezetekben szabályos kronológiai rendben írja la Hrabal életének eseményeit a legkorábbi gyermekkortól a temetésig.

Móra Ferencről méltó terjedelmű és színvonalú emlékkönyv születésének vagy halálának évfordulójára nem látott még napvilágot. Most, halálának 75. évében, születésének 130. évfordulójára, ez a kiadványunk ennek a föltűnő hiánynak szerény pótlása…

Bár csaknem fél évszázada nincs köztünk, Fekete István (1900–1970) mégis a legismertebb huszadik századi magyar írók egyike. Művei folyamatosan sokezres példányban kelnek el, irodalomtörténet-írásunk azonban nem tud – nem akar – mit kezdeni vele. Tanácstalan. Látja az évtizedek óta kitartóan formálódó kultuszát, ám alig akadt valaki, aki e legendáknak utána járt volna.

Az író fiának kötete folytatása, kiegészítése a Fekete István az édesapám volt… című nagy sikerű emlékkönyvnek. Helyet kaptak benne a korábban terjedelmi okokból kimaradt levelek és Fekete István naplójának azon részletei is, melyeket 1969–70-ben jegyzett le a kiváló író.

A könyv először a műfajelméleti kérdések tisztázására vállalkozik, majd konkrét elemzési példákon át építi fel azt a fogalmi hálót, amit a történelmi, az utazási és az életrajzi (biográfiai) regény zsánerkombinációja kijelöl.

Gál Sándort gazdag és terjedelmes életműve révén egyes kézikönyvek a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé sorolják. Szerteágazó munkássága mintegy félszáz önálló és egy tucat egybegyűjtött kötetben jelent meg. 1956-ban induló színes és hosszú alkotói pályáján a szépirodalom szinte minden műfajában – a lírától az epikán át a drámáig – alkotott, de jelentősek voltak publicisztikai írásai is.

Görömbei András portréja egy olyan nagyformátumú irodalomtudós alakját rajzolja elénk, aki a szépirodalmat egy közösség identitásteremtő önmegértéseként, annak vizsgálatát pedig a legtisztább értelemben vett nemzeti ügyként láttatta.

Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, a kortárs felvidéki magyar irodalom egyik legismertebb alakja, a kortárs magyar széppróza megújítója. A felvidék szlovák, cseh, német, magyar nemzetiségei a 20. század viharos történelmében épp oly könnyen válhattak üldözővé, mint üldözötteké. Grendel novellái és regényei ezeket az abszurd helyzeteket tárják föl a történelem és a benne szereplő magánemberek, családok idősíkján. Írásai erejét puritánsága, rejtett és nyílt érzelmessége és nyelvének sokszor a cinizmusig vitt iróniája adja.

Benedetto Croce (1866–1952) Olaszország, sőt Európa kultúrájának egyik legszínesebb és páratlanul sokoldalú egyénisége. Joseph Gantner „későn született hellén”-nek nevezte, Antonio Gramsci szerint „a reneszánsz utolsó embere” volt.

Cs. Szabó László a kezdetektől az Irodalmi Ujság egyik legtöbbet publikált szerzője volt. Számos műfajban alkotott, éleslátású kritikusnak számított. Kötetünkbe az irodalmi témájú, anekdotákkal és személyes jellegű történésekkel átitatott esszéit, portréit, kritikáit, glosszáit válogattuk.

A „nyugati magyar irodalom” mint irodalompolitikai és kritikai fogalom mára már a múlté, pontosabban az irodalomtörténet-írás tárgya lett.

A kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szereplők jelenléte (a megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de épp így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai.