Zenetörténet
Kodály Zoltán – nem úgy, mint Stravinszky vagy Honegger – nem adott közre emlékiratokat. A húszas-harmincas évek közvéleménye inkább szótlanságának hírét őrizte meg. Élete vége felé vált csak beszédesebbé: ekkor, több ízben is, szívesen válaszolt jó időben feltett jó kérdésekre.
Farkas Ferenc írásai, előadásai, nyilatkozatai először jelennek meg gyűjteményes formában, jelentős részük mindeddig kiadatlan volt. A kötetet Gombos László szerkesztette.
Énektanárok, kórusvezetők, énekkari tagok nap mint nap találkozhatnak Kodály kórusműveivel. Az ő betanítói, előadói munkájukat szeretné segíteni ez a könyv. A magyarázatok, elemzések, módszertani tanácsok nemcsak jelen válogatásunk kórusműveihez alkalmazhatók, hanem egyéb művek elemzésekor is. A művek válogatásában a szerzőt az a szempont vezette, hogy különböző nehézségi fokú, illetve különböző eszmei-hangulati töltésű művekről essék szó, amellett változatos zenei megoldásokat, karvezetői problémákat is bemutasson.
Két éve hunyt el Kocsis Zoltán (1952–2016), a Liszt Ferenc-díjas, kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója (1997–2016), érdemes és kiváló művész, aki a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja volt.
A lexikon a zenekultúra legfontosabb fogalmait, műfajait, valamint történetének legkiemelkedőbb zeneszerző egyéniségeit ismerteti meg az olvasóval, ezzel segítve a tájékozódást a zeneelmélet, a zenei formatan sokak számára idegen világában.
A lexikon átdolgozott kiadása tekintettel van a legutóbb megjelent kötet óta eltelt 12 év változásaira: zeneszerzői életpályák zárultak le, olykor korszakalkotó műveket hagyva az utókorra, más életpályák pedig kiteljesedtek, ugyancsak fontos alkotásokkal gazdagítva a világ zene irodalmát, a kortárs zenét, amely már régen nem az „útkeresés” stádiumában van...
Ez a könyv tankönyvnek készült ugyan, de minden zenekedvelő felnőtt is élvezettel és haszonnal forgathatja, hangversenykalauzként is használhatja. Azok is útmutatást kaphatnak belőle, akik eddig nem szereztek behatóbb tájékozottságot a komolyzene világában.
Ahogy végignézek életem eddig eltelt évein, két alapvető dolog állt érdeklődésem középpontjában: a könyvek és a zene. A véletlen, a sors, vagy valamilyen más erő segített-e abban, hogy a Zeneakadémia Könyvtárában ez a kettő összeért? Onnantól kezdve párhuzamosan futott tovább ez a „kettősség”, összeolvadt, és minden mást meghatározott.
A műfaj színháztörténeti beágyazottsága erős feldolgozatlanságot mutat, s ez a jelenség nem írható a könnyed, a szórakoztató művészetekre csak szociológiai közelítésekkel forduló tudományos gyakorlat számlájára. Kötetünk egyik célja felderíteni ezt a nem beszélt nyelvet, a műfaj jelenségének és jelenlétének negligálását.
A fordítóként és szerkesztőként is komoly életművet maga mögött tudó Szabolcsi-díjas zenetörténész, Hamburger Klára a 20. század második felében felvirágzó Liszt-kutatás egyik legjelentősebb, nemzetközileg ismert alakja. A most megjelenő tanulmánykötet egy hosszú és gazdag kutatói életút megkoronázása: ismertebb és kevésbé ismert – ma azonban csak nehezen hozzáférhető – írásait gyűjti egybe.
A kötet szerzője K. Udvari Katalin zenetanár, a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület alapító elnöke, a magyar közoktatás történetében elsőként Kecskeméten megalapított Ének–Zenei Általános Iskola legelső osztályának egykori diákja.
Vántus István (1935–1992) a XX. század második felének jeles zeneszerzője volt. Mégis, ma csak a műveltebb zenészkörökben tudják, Aranykoporsó címen operát írt, hogy sajátos hangrendszere volt, esetleg még azt, hogy foglalkozott a sakk és zene kapcsolatával, és talán ismerik egy-egy művét...
A könyv arra kíván választ adni, hogy milyen – a magyar népzenével összefüggő – forrásokkal rendelkezünk a 18. századból, és ezeknek mi a jelentősége a zenetörténet, illetőleg a zenefolklorisztika szempontjából. Az internetes hangzó melléklet műzenei és eredeti népzenei példái illusztrációként szolgálnak a kottás közlésekhez.
