Leírás
A szerb nyelvből vizsgázók és tanáraik eddig azzal a problémával szembesültek, hogy az alapfokú szóbeli nyelvvizsgára nincsen semmilyen, a vizsgán előforduló feladattípusokat tartalmazó könyv. A könyvem megírása ezt a hiányt szeretné pótolni.
Egy olyan könyvet szerettem volna a szerb nyelv és kultúra iránt érdeklődőknek létrehozni, ami tükrözi a sajátos déli temperamentumot, a humorukat és az élethez való hozzáállásukat. Remélem, így élvezetesebbé és könnyebbé tettem a tanulást.
A feladatok 20, az alapfokú nyelvvizsgán kötelező témakört dolgoznak fel kérdésekkel, válaszokkal, szituációkkal és képleírásokkal. Igyekeztem a tankönyvek többségéből már elsajátítható alapszókincset, kifejezéseket, mondatszerkezeteket tovább gazdagítani a vizsgára szükséges, de az ilyen könyvekben ritkábban, vagy egyáltalán nem előforduló nyelvi anyaggal. A társalgásoknál, a szituációknál és a képleírásoknál arra törekedtem, hogy azok kiegészítsék egymást, vagyis, hogy ne ismételjem a kifejezéseket, mondattípusokat és szavakat.
Önbizalom-növelőnek szántam az „Ovo je tako lako!” című alfejezeteket. Itt a már meglévő nyelvtudással meg lehet érteni a kérdéseket és válaszolni lehet rájuk.
A szavak jelentéseinél, csak azokat adtam meg, amelyek ezen a nyelvi szinten szükségesek. Nem írtam be a szótárba azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek a meglévő nyelvtudással könnyen kikövetkeztethetőek.
A szerb–magyar szótáron kívül, a könyv tartalmazza a magyar–szerb szótárt is. Ez a szerb nyelvvizsgára készülők számára hasznosnak bizonyul majd.
Lectum Kiadó, 2007.
Írta: Jakimovski S. Judit
Lektor: Bekic Krisztina, Orcsik Roland
Kapcsolódó témakör:
Paraméterek
| Szerző | Jakimovski S. Judit |
| Cím | Feladatgyűjtemény az alapfokú szóbeli szerb nyelvvizsgákhoz |
| Alcím | Társalgás – szituációk – képleírások |
| Kiadó | Lectum Kiadó |
| Kiadás éve | 2007 |
| Terjedelem | 253 oldal |
| Formátum | B/5, ragasztókötött |
| ISBN | 963 9640 11 5 |