Szociálpedagógia
1764-ben jelent meg Cesare Beccaria A bűnökről és a büntetésekről (Dei delitti e delle pene) című értekezése, az olasz felvilágosodás legnagyobb nemzetközi hatású remeke, a modern büntetőjog alapműve és a halálbüntetés eltörléséért harcoló úgynevezett abolíciós mozgalom bibliája.
A párkapcsolat, gyermekvállalás, gyermeknevelés témájával kapcsolatos könyveket mindig aktuálisnak tekinthetjük, hiszen a generációk örök körforgásában az egyik biztosnak vélt tényező a család. Könyvünkben erőforrásként tekintünk a családra, amelyben a családtagok nemcsak egymás (és saját maguk) boldogságáért, hanem egymás (és saját maguk) boldogulásáért is felelősek.
Mindenkinek más története van arról, hogyan veszített el valakit, és az milyen hatással volt az életére. A veszteség lehet előre látható, de bekövetkezhet váratlanul és tragikusan is. Függetlenül attól, hogyan vesztette el őt, az, ha beszélni tud arról, akár nyilvánosan, akár négyszemközt, segít a történtek feldolgozásában, elfogadásában.
A kötet a javítóintézet világát mutatja be, azt, hogy mi is a legfőbb funkciója ennek az intézménynek, milyen pedagógiai szemléletmódban dolgoznak a kollégák, megismerhetjük az itt tevékenykedő pedagógusok munkáját, véleményét a fiatalkori bűnelkövetésről, illetve az itt folyó művészetterápiai munkáról is képet kaphatunk.
Dr. Temesváry Zsolt, a Szociálpolitikai Szemle szerkesztőségi tagja, egyetemi adjunktus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének főállású oktatója és az MCI Management Center Innsbruck Szociális Munka Tanszékének állandó vendégoktatója. Korábban a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben tevékenykedett kutató-elemzőként és évekig dolgozott a szociális segítés gyakorlatában kórházi szociális munkásként. Fő kutatási területei a közép-kelet európai országok szociálpolitikáinak összehasonlító elemzése, az egészségügyben végzett szociális segítés vizsgálata, valamint a hajléktalanság és lakhatási problémák okainak feltárása.
Michael Galuske könyve a szociális munka 20. századi történetét mutatja be a módszerek felől közelítve; a legtöbb német szociálismunkás-képzésben alaptankönyvként használják. Hiánypótló, hiszen a szociális munka szakirodalmában kevés olyan mű van, amely rendszerezve mutatja be a módszereket, azok elméleti beágyazottságát, így adva teljes képet a szociális munka – főleg a 20. század második felében történt – fejlődéséről.
A szociálpszichológia alapművének tekintett könyv bővített, javított kiadása – amelyet Elliot Aronson a fiával írt – olvasmányos összefoglaló a társadalom-lélektan legizgalmasabb jelenségeiről. Megismertet az előítéletek, a diszkrimináció, a propaganda, a háború, az elidegenedés, az agresszió, a társas kapcsolatok és a társadalmi feszültségek hátterével.
A Kharón folyóirat 25 évnyi gazdag anyagából válogatva, Polcz Alaine születésének 100. évfordulójára jelenik meg ez a kötet, amelyben egyaránt olvashatók kultúrtörténeti, filozófiai, orvosi, pszichológiai, teológiai és szociológiai szemléletű írások. A témakörök is sokszínűek: ívük a csámcsogó holtak középkori hiedelmétől a cigányság jelenkori halotti szokásain át, a haldoklók és a gyászolók segítésének lehetőségein keresztül egészen a vizuális média halálképének bemutatásáig terjed.
Újszerű, valóban a mai igényeknek megfelelő funkcióértelmezését keresik és találják meg a kötet szerzői és szerkesztői az ősrégi szocializációs intézménynek: az iskolának.
Milyen valójában az élet a rácsok mögött Magyarországon? Fiáth Titanilla könyvében saját börtönpszichológusi munkája alapján a börtön belső világát mutatja be...
A kötet részletesen bemutatja az ún. multikulturális nevelés főbb kérdéseit, a multikulturális társadalom jellemzőitől a roma, illetve a bevándorló gyerekek és fiatal felnőttek helyzetén, illetve a velük való foglalkozás, a lehetséges oktatási formák, módszerek részletes elemzésén át a multikulturális, gyerekbarát iskola jellemzőinek számbavételéig.
A szerző nemcsak témáját, hanem a vizsgálódás módszerét tekintve is újfajta szemléletmódot érvényesít: tudatosan törekedett arra, hogy a vizsgálódásban a „gyermekek, fiatalok hangja” is jelen legyen. A kötetet pedagógusoknak, szociológusoknak, szociális területen tevékenykedőknek egyaránt ajánljuk.
A fogyatékosságtudomány alig pár évtizedes múltra tekint vissza, míg a szentírások magyarázatai a keletkezésükkel egykorúak. Évezredek teltek el, minden korszaknak más volt a célja – másként látták az emberek magukat, mást és mást gondoltak a világról, Istenről vagy éppen az istenekről. Ennek függvényében változtak a tanítások magyarázatai és módosultak a fordítások szövegei is. Mi volt a cél? Mi volt az üzenet? Ki üzente kiknek kikről?
A könyv két olyan szakember közösen szerzett, széles körű tapasztalatain alapul, akik az iskolai erőszak problémáját számos különböző aspektusból vizsgálták, azzal a célkitűzéssel, hogy minden érintett – a gyermekek, a szülők és a tanárok – számára egyaránt elfogadható megoldásokat találjanak.
Ez a kötet azt mutatja be számos példán keresztül, hogyan lehetnek úrrá a pszichiátriai ellátásban dolgozó szakemberek és szociális segítők a rendkívüli helyzeteken; mely pontokon tudják energiáikat és a szakmai kompetenciájukat hatékonyan használni, együttműködésben más szakmák, köztük a rendőrség munkatársaival.
A pszichopedagógia az érzelmi- és viselkedési zavarokkal, tanulási- és teljesítményzavarokkal, beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségekkel küzdő gyermekek, fiatalok és családjuk megsegítésével foglalkozik. Könyvünk önálló fejezetekben tárgyalja a pszichopedagógia nagy területeit.
Szücs Marianna több mint egy évtizede kutatja hazánkban az ADHD-val élő emberek és családjaik helyzetét. ADHD-val küzdő gyermekekről szóló kötete után jelen munkája az ADHD-ban érintett felnőttek körében végzett kvalitatív kutatásának eredményeit mutatja be.
Frissnek maradni, aggkorig – ez áhított cél. De gyakran az „örök fiatalság” álmával pusztán a korábbi évekbeli teljesítménykényszer folytatódik tovább. Az öregedés egyik nagy esélye viszont abban a szabadságban rejlik, hogy magunk mögött hagyhatjuk a kényszereket és megtalálhatjuk a saját utunkat, hogy az élet őszét a kiteljesedés időszakaként élhessük át, és olyan készségeket fejleszthessünk ki, amelyek csak idős korban sajátíthatók el.
A szociálpedagógia elméleti és módszertani tudásanyag, amely hagyományosan a társadalomtudományok, a neveléstudomány, a pszichológia, valamint a jog fogalmait, ismereteit és módszertanát ötvözi sajátos, rá jellemző módon. A szociálpedagógia emellett praxis, a segítő munka terepe, mely szorosan épít a pedagógiai-, nevelési-, szociális- és a mentálhigiénés munka gyakorlatára.
A szerző alapvető célkitűzése a német nyelvű szociálpedagógia fogalmának, elméleti irányzatainak és módszertani vonatkozásainak vázlatos bemutatása.
A kötetben szereplő tanulmányokból kitűnik, hogy a Mosoly terapeuták nehéz terepen – például gyermekonkológiai vagy akut pszichiátriai osztályokon –, állandóan változó feltételek mellett dolgoznak, mely munkamód nagyfokú improvizációs és alkalmazkodóképességet igényel.