Székely György (Georg Kühlewind) művei
Székely György (írói nevén Georg Kühlewind) 1924-ben született Budapesten. Fiatal korában érdeklődési körébe tartozott az irodalom, a mitológia, a pszichológia és a zene. 1945-ben beiratkozott a Műegyetemre, amelynek elvégzése után az egyetemen maradt. 1988-ig, nyugdíjazásáig, itt dolgozott professzorként, kutatóként a fizika-kémia tanszéken – több találmány köthető a nevéhez. Kutatói tevékenysége révén jutott el külföldre is, ahol jelentős, szellemtudománnyal foglalkozó személyiségekkel ismerkedett meg. 23 könyvet és több mint 100 cikket írt, számtalan előadást és szemináriumot tartott világszerte. 4 könyv jelent meg halála után jegyzetei, levelei, szemináriumai alapján. Műveit számos (többek között angol, spanyol, grúz, francia) nyelvre lefordították. Különös figyelmet fordított az úgynevezett nehezen kezelhető (autista, hiperaktív) gyerekekre. Sok helyütt, ahol megfordult, gyakorló csoportok alakultak a tudati iskolázás végzésére. Ezeknek a csoportoknak jó része azóta is működik, és számos új csoport is alakult az elmúlt években. Székely György teljesen páratlan intenzitással és belső tisztasággal végezte a szellemi munkát. Jelentőségét eddig viszonylag kevesen ismerték fel, sajnálatos módon hazájában különösen kevesen. Ez azért szomorú, mert nagyon sok ember éppen azt keresi, amit tőle lehet megtanulni. Budapesten hunyt el 2006-ban.
Az európai-amerikai emberiség a tudati lélek korában él. Ez azt jelenti, hogy a lélek szemlélni képes megismerő tevékenységét, különösen a gondolkodást – miután az már elmúlt...
Azok az írások, melyek ebben a kötetben olvashatók, olyan sürgető kérdésekre adott válaszokként születtek, melyek az egyes ember vagy közösségek szellemi életének problémáival, az együttműködés nehézségeivel és azzal a küzdelmünkkel foglalkoznak, hogy az idő jeleit megértsük.
Központi problémánk az, hogy nem tudjuk, kicsoda vagy micsoda az ember. Mégpedig azért nem, mert nincs megfelelő képünk az emberi szóról, az emberi beszédről, és a szóról egyáltalán...
Ezt a könyvet, némely korábbihoz hasonlóan, nem könnyű olvasni; teljes „tartalma” csak a cselekvésben, az olvasó aktivitása elmélkedés és meditáció révén bontakozik ki.
A mennyek országa mostanra valóban közel jött, a másik oldalról, ahonnan korábban nem lehetett fölkeresni. Az ember gyengeségében jelent meg; a hétköznap – szokásaink – hamuja alatt izzik a kezdés parazsa. Aki föllobbantja, azt a Szent Szellem áldása kíséri...
Az emberiség felé irányuló pedagógia első eszköze a beszéd, az ének-beszéd volt.„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél.” Ma az Ige – a Szó –, testté válásának köszönhetően, az embernél van. A meditáció – az „egyetlen valóban teljesen szabad cselekvés”, az „ősszabad cselekvés” – a magasabb, egyre magasabb szavak megtalálása...
A világ, amely az embert és tudatát is magában foglalja, eredetileg nem a dolgok, hanem a szavak világa: alapjában véve szövegstruktúrája van, és ezért lehetőségünkben áll, hogy úgy olvassuk, mint egy szöveget...
Kezdettől másként kellene bánni ezekkel a gyerekekkel, érett lényükkel – mely érett, de nem koravén. Ha a kezdetet valaki elrontotta, és a környezet vagy a pedagógusok ragaszkodnak hagyományos, megszokott „módszereikhez”, később a felnövekvő gyerekkel egyre nehezebb lesz bánni...
A modern ember számára a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a tükrözött tudat küszöbét észrevegye, meglássa, meghaladja...