Médiatudomány
A kötet olyan írásokat tartalmaz, amelyek abból a meggyőződésből jöttek létre, hogy a kép, a filmkép, általában a vizualitás jelenségei a kimeríthetetlen meglepetéstér, a mindig nagyobb valóság értelmezői tartalékaira hívják fel figyelmünket.
A szerzőpáros műve a különféle médiumok történetét taglalja 1751-től egészen az internetig. Médián elsődlegesen a könyvet és az időszaki sajtót értik, de a 20. század történetében fontos szerepet játszanak a kép-, illetve hangátvitellel működő médiumok is: 1940-et megelőzően a rádió és a mozifilm, később, a 20. század második felében pedig a televízió, a videó, az elektronikus játékok és a telematikus hálózatok.
A kötet kritikus áttekintést nyújt a médiapolitika dinamikájáról az angolszász országokban, és összefoglalja a médiával kapcsolatos legfontosabb mai vitákat.
Ez a gyakorlati kézikönyv a kezdő televízióműsor-készítőknek próbál támpontokat adni a mindennapi munkához, áttekintve a mozgóképes híranyagok, magazinműsor-bejátszások, televíziós riportok, stúdióbeszélgetések elkészülésének folyamatát, e folyamat feltételeit, szereplőit, eszközeit.
Amit a társadalomról és a társadalmi világról tudunk, azt szinte kizárólag a tömegmédiumok révén tudjuk. Ugyanakkor gyanítjuk, hogy ez a tudás manipulált. Legalábbis rendkívül szelektív, olyan tényezők irányítják, amelyeket vagy az információk hírértéke szab meg, vagy szórakoztatóipari szempontból látszanak vonzónak.
A tanulmányok olyan nagyformátumú rendezőként mutatják be Sindót, aki nemcsak az adott kor és társadalom történelmi vonatkozásaink tud teret engedni, hanem éppígy otthon van a modern lélektani folyamatok megragadásában, művészi formát kialakító megmutatásában.
Az illusztrált sajtó a 19. század médiatörténetének egyik legkevésbé ismert szelete. Vizsgálata jellegzetesen tudományközi terület, amely napjainkban a kultúrakutatás és a modern képkutatás egyik legizgalmasabb témája. E kötet a képalkotás és befogadás művészettörténeti összefüggéseit helyezi előtérbe.
A magyar jogi terminológiában sajtó alatt a hagyományos nyomtatott, valamint a rádiót és televíziót magában foglaló elektronikus sajtót egyaránt értjük. Ugyanakkor a hazai köznyelv a sajtót inkább csak az írott sajtótermékekkel (újságokkal) azonosítja, míg a média kifejezést főként a rádióra és a tévére használja. Ezeknek a félreértéseknek az elkerülésére választották a szerzők a könyv címéül a magyar jogi nyelvben nem szokványos kommunikációs jogok megjelölést.
Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik a médiapedagógiai ismeretek oktatásával foglalkoznak; a közoktatásban tanítóknak kézikönyvként, a felsőoktatásban oktatóknak tankönyvként.
A média közösségre és egyénre gyakorolt hatásait elsősorban nem a befolyásolás maga, hanem a mögötte álló szándék és az annak megfelelően formált tartalom eredményezi. Ezért a befolyásolás éppen úgy lehet a közösségi és az egyéni érdekek tekintetében előnyös, mint ahogy hátrányos is.
A kötet célja az, hogy további érveket fogalmazzon meg a médiaoktatás szükségessége mellett – de olyanokat, amelyek figyelembe veszik az időközben végbement változásokat is. Olyan módon próbálja végiggondolni a médiaoktatás célkitűzéseit, hogy abban tükröződjenek korunk kulturális változásai és a mai fiatalok tapasztalatai. Felvázol egy fogalmi keretrendszert, egy sor pedagógiai alapelvet és azt, hogyan illeszthető be a médiaoktatás a különféle tantárgyak kontextusába.
A médiatudomány egyik legkevésbé körüljárt területe a médiapolitika. A médiapolitika fogalmának, rendszerének, céljainak tisztázása nemcsak elméleti oldalról szükséges; hiánya azt is megakadályozza, hogy a napi (párt)politikai, szabályozói gyakorlatban születő, médiapolitikainak szánt döntéseket objektív szempontok alapján értékeljük.
A könyv elméleti keretben elemzi a média és a politikai rendszerek közötti viszonyt. A szerzők tizennyolc európai és amerikai demokrácia médiaintézményeire vonatkozó felmérés alapján jelölik ki a médiarendszerek három legfőbb típusát és azokat a politikai változókat, amelyek kialakulásukat megszabták.
A könyvet a médiatudomány, a szociológia és a politikatudomány, valamint a közéleti kérdések iránt érdeklődőknek ajánljuk.
A könyv azt igyekszik feltárni, hogy miért nem születtek átfogó eredmények a médiaműveltség-fejlesztésterén. Mi az oka annak az általános helyzetnek, hogy a terület az elmúlt tíz-tizenöt évben nem kapott elegendő figyelmet és forrásokat? Arra keresi a választ, hogy a szabályozási, intézményesítési feladatok körében milyen állami szerepvállalás indokolt: a sokszereplős, sokféle ágazatot (oktatásügy, audiovizuális politika, gyermekvédelem, foglalkoztatáspolitika stb.) érintő intézményi háló megteremtése milyen szabályozási keretben valósítható meg.
A Szerzők és szerkesztők kézikönyvének első kiadása 1996-ban jelent meg, a második 2005-ben. Ez utóbbi kiadás óta immár 13 év telt el, s a kézikönyvek legalább egy évtizedenként jelentős átdolgozásra szorulnak. Különösen a digitális forradalom korában. Ez a folyamat ugyanis alaposan felforgatta a magyar könyvkiadás hagyományos világát is...
A könyv a kezdő televízióműsor-készítőknek kíván támpontokat adni a mindennapi munkához, elsősorban a nem-fikciós műfajokra, a mozgóképes híranyagokra, a televíziós tudósításokra és riportokra, a magazinműsor-bejátszásokra és a stúdióbeszélgetésekre koncentrálva. Áttekintést ad a műsorkészítés folyamatáról, szereplőiről és eszközeiről, megismerteti az olvasót a mozgóképtechnikai alapfogalmakkal.
Mára tagadhatatlanul válságba került a racionalitásnak az a formája, amely a szekularizáció szellemi összefüggésrendszerét is megalapozó természettudományos és technikai szemlélet alapjául szolgált.
Ebben a szöveggyűjteményben olyan különböző elméleti irányokat invitálunk a vizualitásról való közös gondolkodásra, mint a kognitív tudomány és percepcióelmélet, szemiotika, művészettörténet, feminizmus és pszichoanalízis, kulturális megközelítés, illetve tartalomelemzési módszerek.