Iparművészet
Zentai Tünde könyvét kézbe véve ritka élményben lesz része az olvasónak, hiszen a népművészet egyik legfontosabb ágával ismerkedhet, amely mindmáig nem került a kutatás előterébe. A magyar és az európai kultúra páratlan értékű faragott, festett díszbútorai jelennek meg benne, gazdag műelemzéssel, a népi lakáskultúra és az asztalos kézműipar történetébe ágyazva.
A magyar iparművészet története a téma első átfogó összegezése, teljes körű és rendszerezett képet ad a XIX. század derekán kifejlődő iparművészet közel másfél évszázados hazai fejlődéstörténetéről, illetve vezető egyéniségeinek tevékenységéről.
Növényekkel festeni igen sokoldalú tevékenység, munkaigényes, ám megunhatatlan, folytonos tapasztalatszerzés. Élő anyaggal dolgozunk, előre nem kiszámítható körülmények is befolyásolják az elért színárnyalatokat. Sokféle módszer, eljárás létezik, idővel ki-ki megtalálja a neki leginkább megfelelőt. A növények festőképességét a mindennapi élet számos területén felhasználhatjuk. Ebben a könyvben kifejezetten fonalak és textíliák színezéséhez nyújtunk segítséget.
Forintos Kálmán formatervező 1940-ben született Szombathelyen. 1954–1958 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban bútorműves szakon tanult, Basilides Sándor osztályában. Az érettségi mellé intarziakészítő szakmunkás bizonyítványt szerzett. 1958–1963 között a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakos hallgatója, mestere Dózsa Farkas András volt.
Könyvünkben a gyöngy sokféle alkalmazását korszakonként, egységes szempontok szerint ismertetjük. Érintjük a jellemző gyöngyféléket, a folyamatosan bővülő beszerzési forrásokat, valamint az egyes technikai sajátosságokat. Foglalkozunk a jellemző gyöngyfelhasználási módokkal: az önálló gyöngyékszerekkel, továbbá a ruházathoz szorosan kapcsolódó gyöngyös díszítőelemekkel.
Elődeink életrajzi adatainak, portréinak összegyűjtésével, sírjaik felkutatásával és bemutatásával szeretnénk megelőzni a gyakran méltánytalan feledést. Ebben a könyvben azoknak a személyeknek az életrajzi adatait és síremlékeik fényképét gyűjtöttük össze, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a tágabban értelmezett numizmatika valamely ágával akár úgy, hogy gyűjtötték, tanulmányozták, feldolgozták, készítették, írásaikban ismertették vagy elemezték a numizmatikához köthető tárgyakat, és maradandót alkottak.
Mészáros Éva textilművész, divattervező iparművész pályaképét a művészettörténész F. Dózsa Katalin tanulmánya és Simonovics Ildikó divattörténésznek a művésznővel készült interjúja mutatja be.
Mezei Gábor Makovecz Imre belső tereinek társalkotója, a magyar organikus belsőépítészet, bútortervezés különös, szürrealizmusba hajló, egyéni hangú mestere. Bútorlényeivel nem berendezi, hanem benépesíti, dramatizálja a belső tereket. Az ő ülőbútorai díszítik többek között Makovecz Imre templomait, a budapesti Farkasréti temető ravatalozóját, a magyar zenei oktatás egyik fellegvárát: a kecskeméti Kodály Intézetet, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületeit.
Az Ipar- és tervezőművészek sorozat legújabb kötetében Molnár Imre pályaképét Dr. Horváth Hilda művészettörténész a legfontosabb műveket is elemző tanulmányban és a művésszel készült interjúban mutatja be. Az életmű kiemelkedő alkotásairól készült színes képmelléklet és az életutat adatszerűen feldolgozó függelék teszi teljessé a kismonográfiát.
Bordács Andrea kortárs művészettel foglalkozó szakember, akinek többek között az egyik kutatási területe a nőművészet. A tanulmánykötet azon tanulmányaiból válogat, melyek ezt a női nézőpontot vizsgálják. A kötet bevezetőjében definiálja, kiket is nevezünk nőművészeknek, mennyiben mások, mint a női művészek, majd áttekintést kapunk a női alkotók, de különösen a nőművészek különböző nemzedékeiről, melyiknek melyek voltak a céljai.
Reménytelen állapotúnak tűnő kannák, tányérok, tálak, liturgikus eszközök újjászületésének lehetünk tanúi a fázisfotókkal illusztrált folyamatok részletes leírása során. Ötvös Nagy Ferenc nem tankönyvvel kínál meg bennünket. Szándéka szerint inkább egy kevéssé ismert hivatás »titkainak« feltárására törekszik.
P. Benkő Ilona technikai téren a magas tűzön kiégő agyagok alkalmazása, kemencén belüli és külső redukálási módozataik terén ért el különleges eredményeket. Egyedi és egyéni jellegű műtárgyainak formai, esztétikai megoldásai is a tradíció és az újítás szerves kapcsolatáról tanúskodnak. A fazekasság örökségét nem tagadta meg, a mindig egyedileg, kézműves eszközökkel formált edények, szobrok és képek sorozatokká rendeződnek, szimbolikus üzeneteket hordozó művekké váltak.
A könyv e csodálatos díszítőanyag, a zománc alkalmazási módjainak bemutatásán keresztül juttat el bennünket a technikatörténet útvesztőibe, hogy végül világosan lássuk, hogy a zománc a legjelentősebb díszítőanyag az egyetemes művészet történetében.
