Iparművészet
A magyar iparművészet története a téma első átfogó összegezése, teljes körű és rendszerezett képet ad a XIX. század derekán kifejlődő iparművészet közel másfél évszázados hazai fejlődéstörténetéről, illetve vezető egyéniségeinek tevékenységéről.
A Bútorművészeti lexikont bizonyára szívesen veszik kézbe a művészetet szerető, művelődni vágyó olvasók, akik szeretnének közelebb kerülni egy-egy általuk megcsodált bútorművészeti remekhez...
A divattörténet több mint 200 éve mulatságos témának, női bohóságnak számít. Az elmúlt 20-30 évben viszont, főleg angolszász területeken önálló tudományággá vált. Design- és kultúrtörténeti, gender, pszichológiai, szociológiai és irodalmi elméleteket ismerve és felhasználva kutatják, hogy miért és hogyan öltözünk, és takarjuk, illetve mutatjuk meg a testünket.
Forintos Kálmán formatervező 1940-ben született Szombathelyen. 1954–1958 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban bútorműves szakon tanult, Basilides Sándor osztályában. Az érettségi mellé intarziakészítő szakmunkás bizonyítványt szerzett. 1958–1963 között a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakos hallgatója, mestere Dózsa Farkas András volt.
Könyvünkben a gyöngy sokféle alkalmazását korszakonként, egységes szempontok szerint ismertetjük.
Kaesz Gyula neves tervezőművész és főiskolai tanár összefoglaló stílustörténeti tanulmánya rendkívüli alapossággal rendszerezi a bútorok fejlődését a „primitív népek bútoraitól” kezdődően. Megtanít minket arra, hogy értékeljük és szeressük a régi bútorokat, tudjunk gyönyörködni bennük.
Mezei Gábor Makovecz Imre belső tereinek társalkotója, a magyar organikus belsőépítészet, bútortervezés különös, szürrealizmusba hajló, egyéni hangú mestere. Bútorlényeivel nem berendezi, hanem benépesíti, dramatizálja a belső tereket. Az ő ülőbútorai díszítik többek között Makovecz Imre templomait, a budapesti Farkasréti temető ravatalozóját, a magyar zenei oktatás egyik fellegvárát: a kecskeméti Kodály Intézetet, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületeit.
P. Benkő Ilona technikai téren a magas tűzön kiégő agyagok alkalmazása, kemencén belüli és külső redukálási módozataik terén ért el különleges eredményeket. Egyedi és egyéni jellegű műtárgyainak formai, esztétikai megoldásai is a tradíció és az újítás szerves kapcsolatáról tanúskodnak. A fazekasság örökségét nem tagadta meg, a mindig egyedileg, kézműves eszközökkel formált edények, szobrok és képek sorozatokká rendeződnek, szimbolikus üzeneteket hordozó művekké váltak.
