Fehér Lajos

E könyv főhőse nem tartozik a Kádár-korszak manapság sokat emlegetett szereplői közé. Talán azért, mert 1981-es halála miatt nem élhette meg a rendszerváltást, és az a terület, amelyet politikusként patronált – a mezőgazdaság és a falusi társadalom – is sokat vesztett súlyából. Valójában a 20. századi magyar történelem fontos és befolyásos szereplőjével van dolgunk. Szabó Miklós történész szerint, ha egy szoborcsoport ábrázolná a Kádár-rendszert, akkor a névadó mellett az egyik legfontosabb mellékalakot Fehér Lajosról kellene mintázni. A kötet főszereplője a szeghalmi szegényparaszti világból érkező latin-történelem szakos tanár, aki a későbbiekben részt vett az 1944-es antifasiszta ellenállásban, Péter Gábor oldalán megalapította és szervezte a politikai rendőrséget. Ám útja elkanyarodott a későbbi ÁVH-tól és a Szabad Föld szerkesztőségébe vezetett. Bár közel került Nagy Imréhez, de amikor a személyes hűség és a politikai érdekérvényesítés között kellett választania, az utóbbi mellett tette le a garast. 
A parasztság iránti romantikus rajongását szinte élete végéig megőrizte, s így vált az 1960-as és 1970-es évek – Kopátsy Sándor kifejezésével élve – „narodnyik reformerévé”. Fehér Lajos az MSZMP-n belüli számos irányzat közül az ún. népi kommunisták egyik legbefolyásosabb képviselőjeként 1974-es bukásáig szerepelt a nagypolitika színpadán. Ezután papírra vetette különös emlékiratát, s hajnalonként a gyermekkorában megismert református zsoltárokat énekelte.

Társkiadó: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára