Múzsák és gráciák között

Gergye László elvégezte a Kazinczy-líra egy lehetséges értelmezését. Kiindulópontja Az áldozó című vers, amely programversként értelmezve lehetőséget teremt arra, hogy Kazinczyt a rokokó líra válfajaként ismert gráciaköltészet művelőjeként értsük. A gráciaköltészet sajátosságai a három Grácia mitológiai alakja körül szerveződnek, ars poeticája lényegét is a gráciák és tulajdonságaik, a hozzájuk tapadt jelentéseken keresztül érthetjük meg. A (már nem kultikus funkciójú) mitológia nyelvén való közlés allegorikus-szimbolikus jellege miatt nehezen fordítható le fogalmi nyelvre. A gráciaköltészet poétikájával is némiképp ez a helyzet. Gergye László szerint Kazinczy számára „a Gráciák tana” a kecs és báj által jellemzett eszményi szépségre törekvést jelentette, egy olyan esztétikai kategória keresését, amely égi és földi, isteni és emberi, érzéki és lelki-szellemi szépség harmóniájából, egyensúlyából születik. Gergye László a gráciaköltészet fő jellemzőit Pomezny Wieland-elemzésére támaszkodva példázza (Franz Pomezny: Grazie und Grazien in der deutschen Literatur des 18. Jahrhunderts. Hamburg–Leipzig 1900), de a magyar párhuzamokat már maga keresi meg. Felvázolja, miként alakult ki Kazinczy nyomán a magyar gráciaköltészet, a korszak verstermése hogyan használja fel Kazinczy grácia-fogalmának valamelyik jelentését (női báj, a költői ihlet forrása, erkölcsi-esztétikai beállítottság). Az áldozó című vers alapos szövegelemzésre ad alkalmat Gergye Lászlónak, de úgy, hogy közben ezt a verset az egész Kazinczy-lírára nézve alapvetőnek érzi, így egy versen keresztül valójában az egész Kazinczy-költészetet értelmezi. A szöveggenezis feltárására, előzmények és minták tárgyalására támaszkodó verselemzés több mint a filológiai módszer automatikus alkalmazása. Gergye László elemzése azt bizonyítja, hogy a Kazinczy-versek esetében ez a módszer eredményes lehet. Elemzései arra is példát mutatnak, hogy a különböző szövegváltozatokkal igenis lehet valamit kezdeni: a szöveg formálódásának nyomon követéséből kiderül például, hogy Kazinczy tudatosan igyekezett a Kharisok érzéki és szellemi-lelki bájainak egyensúlyba hozására. A gráciaköltészet egy olyan eszményi nőtípust teremt, amelyet nemcsak a külső és belső báj harmóniája jellemez, hanem félúton van istennő és érzéki földi nő között, egyesíti az égi költészetet és a földi szerelmet (a költői ihlet adója és ugyanakkor Aphrodité kísérője), művészetet és életet. Mintha test és lélek, érzékek és ész dichotómiájának korabeli problematikáját oldaná meg ez a poétika. A másik programverset, A tanítványt úgy értelmezi, mint Az áldozó párversét, amelyben a költészet általános értelemben vett fontosságának jelzése után a költészetnek mint személyes életcélnak, hivatásnak a proklamációja történik meg.

A gráciák alakja által jelzett egység, amely élet és költészet között megteremthető, Gergye László szerint 1795-től differenciálódik. A második nagy fejezet Kazinczy 1795 utáni költészetét három műfaji-tematikus egységre bontva elemzi. A felosztás nem új, új viszont a gráciák felől elindulva értelmezni olyan verseket is, melyeknek első pillantásra nincs közük a gráciaköltészethez, ám a tanulmányíró szerint a felvázolt ars poetica jegyében születtek.

Gergye László kevésbé ismert oldaláról mutatta meg nekünk Kazinczyt. Isten hozta a költőt, összes verseivel és bájos gráciáival együtt!

Universitas Kiadó, 1998.

Írta: Gergye László