Claudius Claudianus eposzai

Claudius Claudianus hányatott korának, a késő ókornak elismerten legnagyobb költője volt, akinek teljesítményét egészen a 19. századig az utókor is sokra tartotta. 395-ben tűnt fel Rómában, abban az évben, amikor a Római Birodalom végérvényesen két részre szakadt – csak akkor ezt még senki nem tudhatta. Ő a Nyugatrómai Birodalom udvari költője lett, és ezért költői univerzumában a birodalomrész politikai kérdései központi szerepet kaptak, ami fontos történelmi forrássá, egyszersmind izgalmas olvasmánnyá teszi szövegeit. A politikai szféra jelenlétére még az irodalmi szempontokra összpontosító tárgyalásmódnak is tekintettel kell lennie.

Gazdag életművéből a jelen monográfia az eposzokkal, a legtekintélyesebb antik műfajhoz tartozó költeményekkel foglalkozik. Claudianus 398-ban eposzt írt Africa provincia lázadó helytartója, Gildo leveréséről. A gót háborúról írt költeménye Alaric első, 401-es itáliai inváziójáról szól, amelyet akkor még sikerült visszaverni. A Proserpina elrablása című, befejezetlen költeménye pedig, amelyet fő művének lehet tekinteni, mitológiai eposz, amely a lét általános összefüggéseit kutatja. Az elemzések Claudianus epikus technikájával, klasszikus elődeihez és kortársaihoz fűződő viszonyával foglalkoznak.

Argumentum Kiadó, 2002.

Apollo könyvtár 23.

Írta: Hajdu Péter