Leírás
Herman Ottó és Lendl Adolf 1888 nyarán két és fél hónapos utat tettek Norvégiában. Útjukról Herman tollából megjelent Az északi madárhegyek tájáról című könyv, kalandjaik bemutatásán túl madártani, állattani, meteorológiai, továbbá néprajzi leírásokkal, ábrákkal. A Herman Ottó Emlékév során került elő az eredeti útinapló a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Tárában. Herman Ottó vezette, hozzá illően nem szokványos módon: precízen és slamposan, személyeskedve és tárgyilagosan, félszavakkal és Jókait idéző romantikus természet-leírásokkal. Néhány rajz, festmény is készült az út során. A könyvben vannak szinte szó szerint átvett bekezdések a naplóból, de zömében mégis ismeretlen és érdekes ez az anyag. Nemcsak az intimitások miatt, nemcsak azért, mert személyes közelségbe kerülünk Herman Ottóhoz és valamennyire útitársához is, hanem azért is, mert megismerjük és megértjük a 19. századi természetkutatóinak küzdelmes munkáját, gondolkodását, etikai töprengéseiket. Megérthetjük, és éppen hazai madárvédelem egyik úttörőjének személyes jegyzeteiből, vívódásaiból, hogy honnan indulva jutottunk el a mai, bőséges madártani ismeretekhez.
Vásárhelyi Tamás levéltárakban és múzeumokban tovább keresve, az út során készült publikálatlan ábrákkal, személyes levelezésekkel, valamint itthon és Norvégiában fellelt preparátumaikkal is kiegészítette az anyagot, amit bőséges magyarázat és jegyzetanyag tesz olvasmányossá.
Magyar Természettudományi Múzeum – Herman Ottó Intézet, 2016.
Szerkesztette: Vásárhelyi Tamás
Paraméterek
Szerző | Vásárhelyi Tamás |
Cím | Herman Ottó 1888-as norvégiai útjának naplója |
Kiadó | Magyar Természettudományi Múzeum |
Kiadás éve | 2016 |
Terjedelem | 110 oldal |
Formátum | B/5, keménytáblás |
ISBN | 978 963 309 080 0 |