Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület
A jóléti állam, az első olyan magyar nyelvű válogatás, amely több-kevesebb rendszerességgel igyekszik ízelítőt adni a szélesen értelmezett szociálpolitikára vonatkozó külföldi, jórészt nyugat-európai irodalom főbb területeiről.
A felgyorsult gazdasági és társadalmi fejlődés új válaszokat igényelve újra előtérbe helyezi az állami jóléti gondoskodás régi alapkérdését, a gazdasági hatékonyság, a társadalmi méltányosság és igazságosság korszerű, a változó gazdasági-társadalmi realitásoknak megfelelő összeegyeztetését.
A kötet jogfilozófiai, kriminológiai, jogszociológiai és csak korlátozott mértékben jogdogmatikai írásokat foglal magában. Közel két évszázad szellemi termékéből válogattunk. Az összegyűjtött irodalomból az is kiderül, hogy nemcsak az igazságossági koncepciók ellentmondásainak feloldásában van szerepe a szociális szakembernek, hanem a bűnismétlés megelőzésében is.
E kötet kettős célt igyekszik szolgálni. Az egyik az, hogy a szociálpolitika szakszerűbbé és humánusabbá váljon, a másik pedig, hogy minden politika – így a szociálpolitika is – elismerje és elfogadja a „választási demokrácián” túl a „részt vevő demokrácia” elveit és gyakorlatát is.
Bár a kötet alcíme Szociális munka gyermekes családokkal, a közölt tanulmányok szakember főszereplői nemcsak szociális munkások, hanem a legtágabb értelemben vett szakma képviselői, a gyermekvédelem nélkülözhetetlen szereplői: pszichológusok, pszichiáterek, laikus segítők, tanárok, orvosok, védőnők, jogászok.
Ez a könyv olyan szakmai kérdésekkel foglalkozik, amelyek eddig legfeljebb csak elemeiben jelentek meg a közösségfejlesztés és a közösségi munka hazai szakirodalmában.
A szociális munka mai hazai helyzete a szupervíziós folyamatot és annak résztvevőit számos olyan feladat és kihívás elé állítja, amelyek nem terhelik a tőlünk nyugatabbra lévő, kiépült intézményrendszerrel és a szociális szolgáltatások területén több évtizedes hagyományokkal bíró országokat.
A hazai szociális képzés egyik nagy adóssága a szociális gondoskodás magyarországi történetének komplex feldolgozása és a szociálpolitika-történeti kurzusokon használható tankönyvben való publikálása.
A szupervízió angol nyelvű irodalmából adunk közre válogatást, azzal a céllal, hogy a szociális képzések résztvevői, valamint a szociális munka szupervízióját gyakorló, tanuló, illetve az ez iránt érdeklő szakemberek korszerű, jó minőségű, széles áttekintést adó szövegeket olvashassanak magyar nyelven.