Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Magvető Kiadó

Rendezés:
Nézet:

Molnár Gál Péter, közismert nevén MGP, a Kádár-kor meghatározó kritikusa, színházi egyénisége, tanúja, szereplője volt. A Népszabadságba évtizedeken át írt szellemes, élvezetes, de sokszor kíméletlen és elfogult színikritikái megkerülhetetleneknek számítottak. 2004-ben derült ki, hogy Luzsnyánszky Róbert néven 1963-tól 1978-ig az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. Az eset megrázta a színházi világot, ő pedig néhány hónap alatt Coming out címmel megírta saját történetét megzsarolásáról és ügynöki múltjáról. 

4.999 Ft 4.499 Ft

Kis Pál Király utcai napfényműterme a két világháború közötti portréfotózás kiemelkedő műhelye volt, ahol híres színészek, írók, operaénekesek is megfordultak. A fényképészt 1944 októberében a nyilasok elhurcolták, majd néhány hét múlva megszökött, visszatért a fővárosba, és egy körúti üzlethelyiségben rejtőzött. A munkaszolgálatban és a bujkálás során írt, szuggesztív erejű ceruzarajzokkal illusztrált naplója megrendítő olvasmány.

2.490 Ft 2.241 Ft

Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett. Nyolc hónapon keresztül volt szemtanúja Auschwitz-Birkenau minden borzalmának. Visszaemlékezése 1946-ban jelent meg először.

4.499 Ft 4.049 Ft

Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal való kísérletezés sem. Talán csak több lett a csönd.

3.990 Ft 3.391 Ft

Santiago Nasar kedves, dolgos fiú volt, ezért mindenkit kicsit kínosan érintett, hogy meg kell halnia. De nem volt mit tenni, a tisztességen esett foltot csak vérrel lehet tisztára mosni, ezért a falu népe együttes erővel bólintott rá a kimondott ítéletre. 

2.690 Ft 2.286 Ft

A könyv cselekménye megtörtént eseményen, egy Dél-Amerikában korántsem szokatlan emberrablás történetén alapszik. A mű hőseit, tíz férfit és nőt fél évig tartották fogságban – az író pedig nyomozásba fogott: hogyan élték meg a történteket a legkülönbözőbb természetű, beállítottságú emberek; hogyan küzdöttek a hozzátartozók szeretteikért? 

3.999 Ft 3.399 Ft

Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944–45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről – keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával.

4.490 Ft 4.041 Ft

A Nobel-díjas író korai műve (Relato de un naufrago) egy hajótörött története, „aki tíz napig hánykolódott egy mentőcsónakban, étlen-szomjan, aztán a haza hősének kiáltották ki, szépségkirálynők illették csókjukkal, reklámkampányokban meggazdagodott, majd a kormány elfordult tőle, és egyszer s mindenkorra elfelejtették”. 

2.699 Ft 2.294 Ft

Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk – s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket...

4.499 Ft 4.049 Ft

Esterházy 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek ebbe az „írások egy darab madzagra fűzve” alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két „elválaszthatatlan jó barátja”, Fancsikó és Pinta főszerepeltetésével.

3.299 Ft 3.134 Ft

Esterházy 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek ebbe az „írások egy darab madzagra fűzve” alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két „elválaszthatatlan jó barátja”, Fancsikó és Pinta főszerepeltetésével.

3.290 Ft 2.632 Ft

Fekete Világkerülő Ember azért oly fekete, mert magára hagyták a színek: elmenekültek mellőle a kékek, sárgák, zöldek és pirosak, a fehérekről nem is beszélve. Megállítható-e az elsötétülés, és hogyan? Mi történik, ha a világ legszomorúbb boszorkánya összetalálkozik a világ legboldogtalanabb emberével?

5.999 Ft 5.399 Ft

Az Esterházy Péter egyik főműveként számon tartott Harmonia Caelestis műfaja aparegény (ahogyan a Bevezetés a szépirodalomba című kötetben (1986) szereplő A szív segédigéi anyaregény) – a műfaj sajátos közép-európai zsánerként nálunk a prózafordulattal jelent meg –, címét pedig Esterházy Pál kantátagyűjteményéből kölcsönzi a szerző. 

5.990 Ft 5.391 Ft

Békés Itala, vérbeli színésznő, aki 75 éves pályafutása során a színpadon és a filmvásznon nyújtott emlékezetes alakításai mellett csaknem húszféle műfajban alkotott. Ez a könyv egy örökmozgó színésznő mozgalmas életének foglalata, tele képekkel és fordulatos történetekkel.

5.499 Ft 4.949 Ft
A többszörösen összetett szerkezetű regény a századforduló Dél-Magyarországának zömmel szlovákok lakta településén játszódik. A Jadviga párnája jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eszményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.
4.299 Ft 3.654 Ft

A többszörösen összetett szerkezetű regény a századforduló Dél-Magyarországának zömmel szlovákok lakta településén játszódik.

3.490 Ft 2.792 Ft

Závada Pál első drámakötete nemcsak azoknak újdonság, aki a műfajt kedvelik, vagy látták a darabokat színpadra állítva, de ajándék régi olvasóinak is. A drámák a prózákhoz, a prózák a drámaváltozatokhoz csinálnak kedvet, hogy bolyonghassunk a műfajok között. 

3.290 Ft 2.796 Ft
Három népszerű költő versei segítik az óvodás és kisiskolás gyerekeket az ábécé elsajátításában: az állatok neveinek kezdőbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével. Az óvodákban és iskolákban is hasznosan forgatható könyv jelentősége, hogy összeköti az óvodában tanultakat az iskolában elsajátítandó ismeretekkel.
2.699 Ft 2.429 Ft

Minden gyerek költő, mert másképp látja a világot. Ezt mutatja meg nekünk Oravecz Imre kisgyerekeknek és a körülöttük élő felnőtteknek szóló remek kötete, a Máshogy mindenki más.

2.490 Ft 2.241 Ft

Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a teremtett világ iránti felelősségről, az ember ezzel kapcsolatos feladatairól szólnak, hogy segítsenek a szülőknek, pedagógusoknak és mindnyájunknak a tudatosításban.

3.499 Ft 3.149 Ft

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázslók vagy tündérek miatt. Az emberi életnek olyasféle csodáiról szólnak, mint hogy élnek közöttünk bátor és bölcs emberek, és hogy nemegyszer megtapasztalhatjuk a szeretet és a szerelem mindenek fölötti erejét.

4.999 Ft 4.499 Ft