Képzőművészet
Ha Athén kortársi szemléletű múzeumok és dinamikus jelenkori művészet révén felvállalja mai élő kulturális identitását, akkor a British Museumból visszakövetelt ókori fríz dilemmája is másként jelenik majd meg. Nem az a fő kérdés ugyanis, hol vannak a Lord Elgin által elmozdított márványok, s hogy az antikvitás mai múzeumi pozicionálásából a globális hatalmi versenyben Athén mekkora szeletet tud kihasítani...
Bordács Andrea kortárs művészettel foglalkozó szakember, akinek többek között az egyik kutatási területe a nőművészet. A tanulmánykötet azon tanulmányaiból válogat, melyek ezt a női nézőpontot vizsgálják. A kötet bevezetőjében definiálja, kiket is nevezünk nőművészeknek, mennyiben mások, mint a női művészek, majd áttekintést kapunk a női alkotók, de különösen a nőművészek különböző nemzedékeiről, melyiknek melyek voltak a céljai.
Sokan félnek az olajfestéstől. Mivel a galériákban jobbára olajfestményeket látnak, az iskolákban pedig csak vízfestékkel találkoztak, azt hiszik, hogy kezdőknek az akvarell való, az olajfestéshez magas szintű művészi tudás szükséges. Bármily meglepő, ennek inkább az ellenkezője igaz...
A könyv a női alkotóknak a műkereskedelemben elfoglalt helyzetét járja körül, és a feltűnő különbségek okait keresve tekinti át a múzeumok gyűjteményezési és kiállításpolitikáját, a nemzetközi vásárok felhozatalát, végül több száz külföldi és magyar női alkotás aukciós szereplését a reneszánsztól napjainkig.
Harsányi Zsuzsanna grafikus festőművész 1962-ben született Kecskeméten, az óta is ott él. A pasztellkréta szerelmese. A könyvben részletesen beavat bennünket a pasztellfestészet titkaiba, az anyagok és eszközök ismertetésétől kezdve, a színelméleten át a portré részletes kidolgozásáig.
Szemadám György kiállításának katalógusa. A tárlat a művész 70. születésnapjához kapcsolódva mutatta be Szemadám munkásságát, magángyűjteményekben lévő alkotásain keresztül. A kiállítási koncepció Vörösváry Ákosé volt, aki az Első Magyar Látványtár alapítója, művészeti vezetője.
A több, mint százötven képpel illusztrált, 400 oldalas kötet alapmű a hazai művészetpszichológia területén. Annak nemcsak eddigi legsokszínűbb, legátfogóbb kiadványa, de gazdag tára is a kultúrtörténet művészetpszichológiai szempontból érdekes szeletének, egészen a klasszikustól a kortársig.
Brunner Erzsébet (1910–2001), a Képzőművészeti Akadémián tanuló tehetséges szobrásznövendék édesanyjával, Sass Brunner Erzsébet festőművésszel 1929-ben otthagyta a magyarországi biztos életet, az ígéretes karriert, és szó szerint világgá ment. Művészete Indiában kivirágzott, sikeres festő lett. A 20. századi India óriási alakjaival, Mahátmá Gándhíval, Dzsaváharlál Néhrúval, Indirá Gándhíval kötött életre szóló barátságot.
A 20. században megnyílt a lehetőség a női alkotók számára, hogy a férfiakéval azonos képzésben részesülve aktív szereplőivé váljanak a modern művészeti életnek. A könyv tizenöt magyar alkotónő történetét meséli el, akik önálló csoportot hoztak létre 1931-ben, hogy hathatósabban tudják képviselni érdekeiket a művészeti világban.
Amióta ember él a Földön, képeket készít. Nem tudjuk, hogyan harcolt, táncolt, szeretett Chauvet, Lascaux vagy Altamira barlangjának lakója, de azt tudjuk, hogyan látott, mivel látjuk, hogyan rajzolt. Lehet temetni a művészetet, de képek mindig is készülnek majd. Az ember képalkotó késztetése és ennek legizgalmasabb megnyilvánulása, a festészet örök.
A kötet méltó emléket állít a magyar szobrászat egyik kimagasló művészegyéniségének, a nemzeti történelmi szobrászat terén maradandót alkotó Zala Györgynek.
Modern vagy kortárs, elsősorban absztrakt, nonfiguratív műveket bemutató képzőművészeti kiállításokon rendszeresen hallható a megjegyzés: „Ilyet én is tudok…” Amikor pedig egy ekként minősített alkotás dollár- vagy fontmilliókért cserél gazdát, joggal érkezik a kérdés: „Ki az a #*@, aki ennyi pénzt ad ezért?” Márpedig a világ legdrágábban elkelő műtárgyai között ma a legtöbb sztártétel az úgynevezett post-war vagy a kortárs művek közül kerül ki.
Újvári Edit „Jelet hagyni” című kötete egy sorozat első darabja, melynek célja, hogy a szemiotika elméleti keretein belül vizsgálja a jelhasználat megnyilvánulásait, a térhasználat, vizuális jelek sokrétű világát.