Irodalom
Az ifjú calabriai gróf, Armando Lucifero 1878-ban írt kiseposza nem tartozik a szokványos Petőfi-életrajzok közé. Különleges íze és eredetisége az első soroktól kezdve világosan érzékelhető.
Bertók Lászlót az ötvenes évek közepén néhány kamaszkori verséért, irodalmi kör alapításáért, iskolai újságszerkesztésért börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. Meghurcolásának, priuszának, nagy nehezen, évekkel később elért rehabilitálásának dokumentumait a maga „hozzáfűznivalóival” először 1990-ben publikálta a Jelenkor hasábjain.
A válogatás hasznos kalauz lehet mindazoknak, akiket érdekel a költő pályájának az a szakasza, amely szorosan kapcsolódik Radnóti szegedi éveihez.
A Cs. Szabó halála óta eltelt évtizedek tették időszerűvé, hogy átgondoljuk irodalmi helyét és szerepét. A kötet szerzője több évnyi kutatómunkáját foglalta monográfiába: összeillesztette a történelmi okokból szétszakított életművet.
Havasréti József monumentális munkája nagy műgonddal és lenyűgöző problémaérzékenységgel megírt olvasmányos pályakép és esszéisztikus életrajz. Részlet- és gondolatgazdag portré Szerb Antalról. Megismerhetjük Szerb életét és munkamódszerét, kedvenc olvasmányait és az őt foglalkoztató problémákat csakúgy, mint szerelmeit és házasságait, hétköznapi pénzgondjait és polgári foglalkozását.
Emlékképek, anekdoták, önelemzések – Orbán Ottó fekete humorával, vérbő, mégis empatikus iróniájával. Az életműinterjú, miközben a költő életének és pályájának meghatározó pillanataira és történéseire fókuszál, legkivált arra, miképpen lesznek-lehetnek az életrajzi mozzanatok Orbán Ottó költészetében poétikai motívumokká, egy nemzedék eszmélésének a krónikája is.
Rabindranáth Tagore, a Nobel-díjas bengáli költő már hosszú évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend hazánkban. Ebben a kötetben Tagore eseménydús életútjának bemutatását állítjuk a középpontba.
Tusnády László monográfiája Tasso életművének bemutatásával egyszerre teszi elemzés és értékelés tárgyává magyarul már olvasható alkotásait és hívja fel a figyelmet nálunk még ismeretlen műveire. Ez a monumentális, teljességre törekvő életmű-monográfia egyaránt dicséri a kutató tudományos felkészültségét és a költő-műfordító ihletett, szenvedélyes stílusát.
„Gyerekkorától fogva ismerte, magáévá tette a népköltészet szövegeit és dallamait. A kortársak közül részben ahhoz a látomásos-szimbolikus-mítoszi költészethez kötődött, amelyet a népköltészetből kiindulva Juhász Ferenc és Nagy László valósított meg… Utassy József egyetlen könyvet írt egész életében, miként Baudelaire, csak ő nem annyira a romlás virágait, mint inkább a virágok romlását énekelte meg.” (Vasy Géza)
A kötet eredendő szándéka szerint is elsősorban egy eddigieknél sokkal árnyaltabb, gazdagabb és tartalmasabb Utassy-kép kialakításához kíván hozzájárulni.
A makói helytörténész könyvének legfőbb erénye, hogy nem a József Attila-pályakép szempontjából mutatja be a makói éveket, hanem inkább arra az inspiráló szellemi közegre akar szociográfiai mélységekben rávilágítani, amely indító energiákkal töltötte fel a költőt.
„Van-e nagyobb csapás, mint hogyha költő az ember – teszi fel a kérdést Federico García Lorca első színpadi művének egyik szereplője. „Felejtés tüzében mind elégnek” – hangzik a lehangoló válasz. A spanyol költő-drámaíró sorsa azonban szerencsére nem követte ezt a pesszimista gondolatot, így a páratlan életmű – túlélve a Franco-diktatúra cenzúráját – a mai napig nem merült a feledés homályába.
A kötet legendák nélkül, okiratok, kortársi visszaemlékezések és szakirodalmi munkák alapján rekonstruálja Petőfi Sándor életét és munkásságát. Nem akarja módosítani a nemzettudatban élő Petőfi-képet, sem mítoszépítő, sem mítoszromboló szándék nem vezeti.