JATEPress
A szegedi Konferencián (2005. március 4.) elhangzott előadások. A konferencia előadásainak egy része az időben elhelyezett információval, vagy ahogy azt Z. Karvalics László, a konferencia egyik főelőadója megfogalmazta, az információtörténelemmel foglalkozott, más előadásai az információt a térben helyezték el.
J. Nagy László könyvében megkísérli közelebb hozni ennek a már közel kétmilliárd ember által magáénak vallott vallásnak a világát, bemutatni meghökkentő eseményeinek a történeti–társadalmi gyökereit. Elsősorban az arab világra koncentrál, kissé a tágabb Közel-Keletre, amely magában foglalja Iránt és Afganisztánt is. Azért erre a területre, mert születésétől kezdve ez a térség a politikai iszlám epicentruma.
A tárgy elméleti kurzusait egészíti ki a Kémiai technológia gyakorlat című laboratóriumi foglalkozás, melynek feladata, hogy az elméletben elsajátított ismereteket az adott kereteken belül „kézzelfoghatóvá” tegye.
A Szegedi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén folyó oktatói és tudományos kutatói munka során az elmúlt években megteremtődtek annak a szakmai feltételei, hogy Székely Melinda ennek a komplex kérdéskörnek egy jól kiválasztott részét a nemzetközi tudományosság megkövetelte színvonalon feldolgozhassa.
A Környezetvédelmi technológia című jegyzet az elsősorban a Környezettan alapszak és a Környezetmérnök alapszak tananyagául szolgál, de fontos ismereteket nyújt a Kémia alapszakok hallgatói, továbbá a környezetvédelem gyakorlati kérdései iránt érdeklődő más szakos hallgatók, szakemberek számára is.
Az elméleti anyag (az előadások) és a számítások mellett igen lényeges komponens a laboratóriumi gyakorlat. A hallgatók itt ismerkedhetnek meg olyan alapvető kémiai műveletekkel, amelyek rutinszerű használata a későbbi tanulmányok során elengedhetetlenül szükséges.
A kötet bevezetés a latin metrikába. Elkülönítetten tárgyalja a prozódiát és metrikát, az előbbi szabályainak ismerete ugyanis mindenképpen szükséges a verstani jelenségek megértéséhez. Az olvasó jórészt a hagyományos fogalmakkal fog találkozni, minthogy ezek erősen beleivódtak a köztudatba és igen hosszú múltra tekinthetnek vissza.
A JATE Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék rendezésében 1996. október 29-30-án került sor a Leopardi Visto Dagli Ungheresi (Leopardi magyar szemmel) című konferenciára. A kötet a konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza, olasz és magyar nyelven.
A magyar mássalhangzók mindmáig legalaposabb feldolgozása Siptár (1993d [1995]) monográfiája. Jelen értekezés ehhez a műhöz hasonlóan, de szerényebb léptékben, a lexikális és az autoszegmentális fonológia keretében közelít a magyar mássalhangzók kérdésköréhez.
Ritkán találkozni olyan kötettel, amely az általános történeti művektől eltérő nézőpontból mutatja be az 1948-as arab-izraeli háború történéseit. Bár e palesztin háborúként is ismert konfliktus terjedelmes szakirodalma – benne a palesztin területek megszállásának története (Nakba) – változatos és alapos, mégis leginkább egyik vagy másik szembenálló fél – izraeliek, palesztinok vagy arab szomszédaik – szemszögéből íródtak.
Az ember és környezet efféle viszonyának vizsgálata mindig kitüntetett szerepet kapott a geográfiában, mondhatjuk az a tényleges „magtudományhoz” tartozik...
A műszeres analitikai gyakorlatok önálló tárgyként történő oktatása több mint harminc éve indult el a Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén...
A népegészségtan a lakosság egészségének megőrzésével, annak fejlesztésével, a betegségek prevenciójával foglalkozó tudomány.
A Nyolcnyelvű nyelvészeti szótár a magyar és az angol mellett hat szláv nyelv – cseh, orosz, szerb, bolgár, ukrán, szlovák – szakkifejezéseit tartalmazza.
A jegyzet az egyes fogtípusok jelölésével, felismerésével, morfológiájának részletes leírásával, valamint az arc és a fogak fejlődésével, törzsfejlődésével és a variációs formák leírásával foglalkozik.
Az ökozóna fogalmát elsősorban a geotudományok használják, és a Föld zonális nagy térségeit értik alatta. A klímazónák képezik a felosztás alapját, mivel az egyes klímatípusokhoz jól elkülönülő morfológiai formák, talaj típusok, élővilág, valamint mező- és erdőgazdasági hasznosítás társulnak.
Mivel a számítógépek, az internet, és más IKT eszközök egyre nagyobb teret hódítanak életünkben, nyilvánvaló, hogy az iskolába is egyre szélesebb spektrumban használjuk őket.
A könyv először vezeti be szisztematikusan a posztszemiotika és a szemiográfia fogalmát és elemezési módszerét.
Elérhető-e a nyelven keresztül valamiféle biztos tudás vagy igazság? Vagy a nyelvet inkább sajátos cselekvésként, performanciaként kell felfognunk? És hogyan foglalnak állást ebben a kérdésben a retorika különböző tradíciói...
Az összehasonlító szláv nyelvészet általában az ősszláv nyelv feltételezett adatait használja fel. Az alábbiakban a szláv nyelvek adatainak az összehasonlításakor az ősszláv helyett az ószláv (óbolgár) nyelv tényeiből indulunk ki, amelyek írott forrásokból ismeretesek.