Irodalomtudomány

Móra Ferencről méltó terjedelmű és színvonalú emlékkönyv születésének vagy halálának évfordulójára nem látott még napvilágot. Most, halálának 75. évében, születésének 130. évfordulójára, ez a kiadványunk ennek a föltűnő hiánynak szerény pótlása…

Bár csaknem fél évszázada nincs köztünk, Fekete István (1900–1970) mégis a legismertebb huszadik századi magyar írók egyike. Művei folyamatosan sokezres példányban kelnek el, irodalomtörténet-írásunk azonban nem tud – nem akar – mit kezdeni vele. Tanácstalan. Látja az évtizedek óta kitartóan formálódó kultuszát, ám alig akadt valaki, aki e legendáknak utána járt volna.

Az író fiának kötete folytatása, kiegészítése a Fekete István az édesapám volt… című nagy sikerű emlékkönyvnek. Helyet kaptak benne a korábban terjedelmi okokból kimaradt levelek és Fekete István naplójának azon részletei is, melyeket 1969–70-ben jegyzett le a kiváló író.

A könyv először a műfajelméleti kérdések tisztázására vállalkozik, majd konkrét elemzési példákon át építi fel azt a fogalmi hálót, amit a történelmi, az utazási és az életrajzi (biográfiai) regény zsánerkombinációja kijelöl.

Gál Sándort gazdag és terjedelmes életműve révén egyes kézikönyvek a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé sorolják. Szerteágazó munkássága mintegy félszáz önálló és egy tucat egybegyűjtött kötetben jelent meg. 1956-ban induló színes és hosszú alkotói pályáján a szépirodalom szinte minden műfajában – a lírától az epikán át a drámáig – alkotott, de jelentősek voltak publicisztikai írásai is.

A mai olvasót József Attiláról és koráról más érdekli, mint a hatvanas években vagy a kilencvenes években. Az új kérdések megfogalmazása korántsem egyszerű, egyéni szándéktól függő feladat. Az újraértés buzgalmának lendületében sok írás olyan irányból és olyan önkényesen tett föl új kérdéseket (elvégre a befogadó hipertrófiájának korszakában élünk), amely kevéssé vagy egyáltalán nem volt tekintettel a költői életmű sajátszerűségére, belső koherenciájára.

Görömbei András portréja egy olyan nagyformátumú irodalomtudós alakját rajzolja elénk, aki a szépirodalmat egy közösség identitásteremtő önmegértéseként, annak vizsgálatát pedig a legtisztább értelemben vett nemzeti ügyként láttatta.

Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, a kortárs felvidéki magyar irodalom egyik legismertebb alakja, a kortárs magyar széppróza megújítója. A felvidék szlovák, cseh, német, magyar nemzetiségei a 20. század viharos történelmében épp oly könnyen válhattak üldözővé, mint üldözötteké. Grendel novellái és regényei ezeket az abszurd helyzeteket tárják föl a történelem és a benne szereplő magánemberek, családok idősíkján. Írásai erejét puritánsága, rejtett és nyílt érzelmessége és nyelvének sokszor a cinizmusig vitt iróniája adja.

Benedetto Croce (1866–1952) Olaszország, sőt Európa kultúrájának egyik legszínesebb és páratlanul sokoldalú egyénisége. Joseph Gantner „későn született hellén”-nek nevezte, Antonio Gramsci szerint „a reneszánsz utolsó embere” volt.

Cs. Szabó László a kezdetektől az Irodalmi Ujság egyik legtöbbet publikált szerzője volt. Számos műfajban alkotott, éleslátású kritikusnak számított. Kötetünkbe az irodalmi témájú, anekdotákkal és személyes jellegű történésekkel átitatott esszéit, portréit, kritikáit, glosszáit válogattuk.

A „nyugati magyar irodalom” mint irodalompolitikai és kritikai fogalom mára már a múlté, pontosabban az irodalomtörténet-írás tárgya lett.

A kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szereplők jelenléte (a megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de épp így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai.

A kötet lapjain az olvasó az archaikus (és kisebb részben a kora klasszikus) római irodalom kevésbé közismert, de annál izgalmasabb fejezetébe, a legkorábbi latin nyelvű Homéros-fordításokba és -feldolgozásokba nyerhet betekintést. 

Bár a mű magán hordozza a szocialista tudományosság „objektív” stílusjegyeit és bőven idéz a marxizmus klasszikusaiból is, a korszak irodalmáról, egyszersmind a felbomló szocialista társadalomról hiteles és értékes elemzést nyújt. Főleg irodalomtörténészek és a korszakkal foglalkozó társadalomtörténészek figyelmébe ajánlható az elemzett szépirodalmi művek listájával és szakirodalmi bibliográfiával záródó mű.

A kötet a Weöres-emlékév alkalmából válogatott tanulmányokat tartalmaz.

A világirodalomban vannak nagyon rövid idő alatt keletkezett terjedelmes regények. Stendhal például mindössze ötvenkét nap alatt vetette papírra A pármai kolostort. Ottlik Géza – tudjuk jól – nem siette el ennyire élete meghatározó élményének, a kőszegi katonaiskolában szerzett tapasztalatainak irodalmi formába öntését. Lényegében egész pályája során ugyanazt az egy regényt írta.

A kötet tanulmányait a szerző a dr. Bálint Péter által alapított és irányított Alkalmazott Narratológiai Műhely kutatási tevékenysége során a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Irodalom, Kommunikáció és Kulturális Antropológia Tanszékének oktatójaként írta.

Az összehasonlító stíluselemzés mint egy fajta hatástörténeti vizsgálódás kiszélesíti a stiláris elemzés szempontjait és irányát: mert célja a hatásesztétikai tényezők felderítése az irodalmi szöveghagyományban. Az összevető-szembesítő vizsgálat a hatás-ellenhatás-kölcsönhatás jelenségeit értelmezi, ezzel segítve az irodalomértést, irodalomértelmezést, közvetve pedig az egyén önmegértését.

A három kötetben készülő, az írók és költők képzeletében született s az egyetemes és magyar irodalom alkotásaiból ismert szereplőket bemutató lexikon első kötete az irodalom előtti irodalom, az emberiség ősi, kollektív alkotásaiban megjelenő alakokat vonultatja fel alfabetikus rendben.

Ilyen lexikon, vagyis az a fajta betűrendes mű, amely nem az írókról, költőkről szól – efféle mindig volt és mindig lesz seregével –‚ hanem az általuk teremtett és náluk sokkal hosszabb életű figurákról, világszerte alig készült több egy tucatnál.

A kézikönyv az irodalom kérdései iránt érdeklődő közönség tájékozódását kívánja elősegíteni olyan módon, hogy az irodalomelmélet legfontosabb ismereteit rendszeres áttekintésre és enciklopédikus teljességre törekedve foglalja össze.